Atlétika
Krizsán Xénia
Több lett közte, mint amennyi benne volt, hétgólos vereséget szenvedtünk a Motherson Mosonmagyaróvári KC ellen.
Mint a gyorsvonat, úgy érkezett meg ellenfelünk Mosonmagyaróvárról, 4-0-s produkció után Kekezovity Marinkónak már a legelején magához kellett hívnia a lányokat. Az időkérés helyre is rázta a fejeket, kezdtük felvenni a mérkőzést tempóját, 4-3-ra szépítettünk. Szabó Kitti megindulása után pedig Pál Tamara egalizált, sőt még két percig előnyben is kézilabdázhattunk.
Ahogy az már lenni szokott a mosonmagyaróváriak ellen, a lendületből és a keménységből egyik félnél sem volt hiány. A gyors játékban kevesebbet hibázó vendégek a találkozó 14. percében 11-8-ra vezettek, ugyanis hibáinkat könyörtelenül büntették indításgóljaikkal. Szorosan a nyomukban voltunk, közte négyről zárkóztunk kettőre, amikor Gyurka János kért egyperces szusszanást.
Pál Tamara és Román Dorina gyönyörű összejátékából 13-12-re zárkóztunk. Győri Barbara pedig volt játékostársa hétméteresét, Tóth Eszter próbálkozását védte szenzációsan. 13-13-nál még egyenlő volt, de a vendégek hat gólt is lőttek, míg mi csak egyre voltunk képesek, így a 28. percben öttel voltunk lemaradva. A félidőre eggyel tudtuk csökkenteni a különbséget, 19-15-ről várhattuk a folytatást.
Négyről kettő lett a második játékrész elején, sőt Szabó Laura találatával 20-19-re jöttünk vissza. Az állás alakulása és a nagy küzdés hatására nagyon parázs hangulatú összecsapás kerekedett a találkozóból. 25-21-nél újra hátrányban voltunk, de egyetlen pillanatra sem nyugodhatott meg ellenfelünk, hiszen a nyomukban voltunk.
Megismétlődött az, ami az első etapban, rövidzárlatnak köszönhetően jobban elléptek a vendégek, egy gólról hétre növelték az előnyüket. Igyekeztünk újra visszajönni a meccsbe, hogy szoros végjátéknak lehessenek tanúi a kilátogató nézők, de a héttalálatos differencia már túl soknak bizonyult. Nem tudtuk tartani végig a nagy sebességet, a mosonmagyaróváriak elvitték a két pontot.
K&H Liga női kézilabda-bajnokság, 6. forduló
2022. november 26. 17:00, Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont, 300 néző.
MTK Budapest‒Motherson Mosonmagyaróvári KC 27-34 (15-19)
Játékvezetők: Hargitai G., Markó G.
MTK Budapest: Győri ‒ Grosch 2, Kekezovity 4, Mazák-Németh, Szabó L. 4, Szabó K. 2, Pelczéder 1. Csere: Suba (kapus), Pál 8 (4), Simon 1, Dakos 2, Román 3, Sallai, Juhász.
Vezetőedző: Kekezovity Marinko
Motherson Mosonmagyaróvári KC: Mistina ‒ Mihály 1, Lancz 5 (2), Pásztor 5, Kovács P. 1, Tóth N. 3, Stranigg 5. Csere: Tóth E. 9 (5), Csire 3, Albek, Sztankovics, Bardi 2, Faragó, Ágoston.
Vezetőedző: Gyurka János
Hétméteresek: 4/4, illetve 10/7.
Kiállítások: 6 perc, illetve 12 perc.
Kekezovity Marinko: ‒ Megérdemelte ellenfelünk a két pontot, meccsben voltunk, a lányok jól küzdöttek, de nem bírtuk hatvan percen át a Mosonmagyaróvár által diktált tempót.
MTK Budapest - Motherson Mosonmagyaróvári KC 6. forduló