Atlétika
Diósi-Moravcsik Angéla

Kézilabda: kevés egészséges játékos, maximális akarat

Publikálva: 2023.05.04 Frissítve: 2023.05.03 Kézilabda

Szombaton az egy ponttal előttünk álló Praktiker-Vácot fogadva újra megmutatnák a lányok, hogy mire képesek tizenegyen.

Az előző héten kilenc mezőnyjátékossal és két kapussal vágtunk neki a siófoki túrának, ahol végig a vendéglátók nyomában voltunk. Ugyan a félidőben öt gól volt a hátrányunk, de a mieink bebizonyították, hogy a küzdés csodákra képes, és végül egy ponttal távoztunk a Balaton-partjáról.

A létszám ezen a héten sem nagyobb, ám abban biztosak lehetünk, hogy akaratból még több lesz a pályán. Május 6-án, szombaton a Praktiker-Vác csapata érkezik, akik jelenleg a tabellán egy hellyel előttünk állnak, huszonkét begyűjtött ponttal.

Ellenfelünkkel januárban csaptunk össze utoljára, akkor szintén óriásit mentek Vágó Attiláék, hiszen 23-23-as döntetlennel pontosztozkodásra került sor. A váciak az elmúlt hetekben két ‒ meglepetésnek minősíthető ‒ vereséget is szenvedtek, hiszen Dunaújvárosban és Siófokon is kikaptak, amit aztán a múlt héten az Alba Fehérvár KC elleni győzelemmel szépítettek.

Vágó Attila, ahogy azt az elmúlt héten is tette, ezúttal is nagyon bízik az alakulatában.

‒ Az elmúlt mérkőzésen a csapatom Siófokon megmutatta, hogy mekkora szíve van, és hogyan tud küzdeni egymásért és a klubért. A helyzetünk továbbra is hasonló, ez a harcosság és küzdőszellem szükséges ahhoz, hogy szombaton, a Vácot fogadva itthon tudjuk tartani a két pontot.

Május 6-a nemcsak a Praktiker-Vác elleni visszavágóról lesz emlékezetes, hanem ‒ minden évben ‒ ezen a napon ünnepeljük a magyar sport napját, az 1875-ben, a budapesti Szabadság téren rendezett szabadtéri sportverseny emlékének tiszteletére. A 148 évvel ezelőtt történt esemény jelentősége, hogy az egy hónappal korábban megalapított első magyar hivatalos sportklub, a Magyar Athletikai Club (MAC) által szervezett esemény, Európa első hivatalos szabadtéri sportversenye volt. A nemzetközi versenysport kiépülésében, és az ókori olimpiai játékok modernkori újjáélesztésében Magyarország aktívan részt vett, ami az első, ‒ 1896-os ‒ olimpiai játékoktól kezdve napjainkig kiemelkedően sikeres. Az MTK Budapest sportolói minden olyan olimpián szerepeltek, amelyen Magyarország képviseltette magát. 

K&H Liga női kézilabda-bajnokság, 23. forduló

2023. május 6. 17:00, Budapest, Riz Levente Sport- és Rendezvényközpont

MTK Budapest‒Praktiker-Vác 

Játékvezetők: Altmár K., Horváth M.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!