Atlétika
Vári Péter
Borkóstolóval és évzáróval lett vége a szezonnak.
Csapatunk a 2023/24-es K&H Liga sorozatot a tabella hatodik helyén zárta, mindössze egy ponttal lemaradva az ötödik helyen végző Praktiker-Váctól. Szombaton a Kozármisleny ellen játszottak utoljára a lányok, azt a mérkőzést 32-24-re megnyertük. A kozármislenyi kirándulás azonban a mérkőzés sikerével még nem ért véget, ugyanis egyik játékosunk révén Villányba látogattunk, ahol vacsorán és borkóstolón vehetett részt alakulatunk.
A villányi hegyekben található Wunderlich pincéhez utaztunk el, ahol Wunderlich Alajos látott minket vendégül a pincészetében. Szívélyes fogadtatásban részesültünk, megkóstolhattuk a ház borait, illetve mindenki ajándékba is kapott egy palackot. A csapat kiválóan érezte magát, a szezonvégi sikernek méltó ünneplése volt ez a villányi kiruccanás.
Az évzárás azonban csak szerdán következett, a közös vacsorán évértékeléssel, a távozó játékosok elbúcsúztatásával telt az este. A gárdára most pár hét pihenő vár, de a szabadság utolsó heteiben már egyéni felkészülési programot kapnak a játékosok.