Kézilabda
Dakos Noémi
45-22-ra győztük le az ÓKSI KKFT-Bicske csapatát.
Serdülőink az idei évben először játszottak bajnoki fordulót, amelyen erős ellenféllel néztek szembe. A tabella első feléhez tartozó Kozármisleny SE gárdája az első perctől kezdve a kezében tartotta a mérkőzést, már a félidőben jelentős előnyre tett szert, ami a végére is igaz volt, így nagyarányú vereséget szenvedtek fiataljaink.
LU17 I. osztály, nyugati csoport, 13. forduló
MTK Budapest‒Kozármisleny SE 13-51 (4-27)
Báthori Gábor: ‒ A kozármislenyi lányok a játék minden elemében jobbak voltak és megérdemelten nyertek. Megmutatták, miért tartoznak a csoportunk első feléhez.
Az ifik szintén hazai pályán játszottak a 13. fordulóban, ők az ÓKSI KKFT-Bicske csapatával harcoltak meg a két pontért. Ugyan az első két gólt a vendégek lőtték, de ezután átvettük a meccs irányítását, a 14. percben Szücs Réka találatával 10-3-ra vezettünk. A folytatásban is remekeltek a mieink, Bari Csenge találatával 17-7-nél a közte tíz is meglett, ami a szünetre tizenháromra nőtt. A második játékrész már teljes egészében az örömjátékról szólt, szép megoldásokat láthattunk a lányoktól, aminek huszonhárom gólos siker lett a vége.
LU19 I. osztály, keleti csoport, 13. forduló
MTK Budapest‒ÓKSI KKFT-Bicske 45-22 (21-8)
Kekezovity Marinko: ‒ Minden, amit megbeszéltünk meccs előtt az öltözőben, azt a pályán meg is valósítottuk. Külön örülök, hogy minden játékos lehetőséget kapott, és mindenki hozzájárult a győzelemhez.