Kézilabda
Hadnagy Fanni
A héten a második edzőmeccsüket játszották kézilabdázóink, akik a Vasas SC ellen a szünetben még csak két góllal vezettek, de az ezt követő harminc percben tovább tudták növelni az előnyt.
Ugyan a mieink kapták meg a kezdés jogát a találkozón, első támadásunkat nem tudták gólra váltani, így ellenfelünk szerezte meg a mérkőzésen az első találatot. A mi válaszunkra sem kellett sokat várni, beállóból Szabó Laura révén rögtön egyenlítettünk. A védekezésünk és Győri Barbara kapusteljesítménye is remekül működött az első tíz percben, nagy nehezen tudták csak a piros-kékek áttörni a védelmünket.
A félidő derekán nem sikerült leszakítanunk a hamarosan kezdődő bajnokságban a másodosztályban szereplő Vasas SC együttesét, 7-7 állt az eredményjelzőn. Ráfordulva a 18. percre viszont ‒ Szabó Kitti eredményességével ‒ 10-8-ra elléptünk. A betegségből visszatérő Szabó Kitti jól szállt be a párharcba, a büntetők értékesítése mellett elöl és hátul is hasznos tagja volt a csapatnak.
Ugyan ellenfelünk nem hagyta leszakítani magát, a 22. percben viszont eladták a labdát, amiből ‒ a múltkori meccset szintén kihagyó ‒ Sallai Nikolett értékesített ziccerével újra kettővel vezettünk, amit ismét kiváló védekezés követett, és Mészáros-Mihálffy Adrienn bombájával 13-10-re növeltük az előnyt. A félidő végére viszont visszaállt a kétgólos differencia, 16-14-es fórban fordultunk.
Az első etapban pazarul védő Győri Barbarát a második játékrészben Suba Sára váltotta a kapuban, aki hasonló teljesítménnyel követte kolléganőjét. A kapusok mellett a Mazák-Németh Csilla-Szabó Laura védőpáros volt a masszív védekezésünk alapja, így a 39. percben már 23-16-ra növeltük az előnyt, ellenfelünk vezetőedzőjének, Penszki Gergelynek időt is kellett kérnie.
A kemény védekezésnek és Suba Sára nagyszerű védéseinek köszönhetően gyors támadásokat tudtunk vezetni, ezeket rendre gólra is váltottuk, a 48. percben 28-20-nak örülhettünk. Koronczai Petra egymás után kétszer is betalált, ezzel 31-21-re módosította az állást. Végül fölényes győzelmet arattunk 37-24-es végeredménnyel.
Felkészülési mérkőzés
Vasas SC‒MTK Budapest 24-37 (14-16)
2022. augusztus 12. 16:00, Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok
Játékvezetők: Hajdu T., Halász A.
Az MTK Budapest gólszerzői: Koronczai 4, Sallai 6, Grosch 5, Román 3, Pelczéder 2, Szabó L. 1, Szabó K. 8 (3), Kekezovity 5, Mészáros-Mihálffy 3.
Vida Gergő: ‒ Két ellentétes félidőt produkáltunk, az első félidőben gyenge volt a védekezésünk, és nem voltunk jelen fejben, a második játékrészben összeszedte magát a csapat, és a jó védelemből gyors gólokat tudtunk szerezni, így alakult ki a különbség.
Vasas SC- MTK Budapest edzőmérkőzés