Atlétika
Nagy Marcell
Több mint három hét telt el a felkészülésből, kézilabdázóink pedig már a harmadik edzőmérkőzésen mérethették meg magukat, péntek délután a Moyra-Budaörs Handball csapatával játszottak felkészülési találkozót a Vasas edzőcsarnokban.
Ellenfelünknek több játékosát is nélkülöznie kellett a mai gyakorláson, hiszen Pálos-Bognár Barbara, Vártok Ramóna, Lilija Gorilszka és Tóth Melinda is sérülés miatt kénytelen volt kihagyni a találkozót. Vida Gergő pedig továbbra sem számíthatott Dakos Noémire, Pál Tamarára, Szabó Laurára, a hármashoz pedig Juhász Eszter is csatlakozni kényszerült. A kapusok szóltak bele először a mérkőzésbe, mindkét oldalon védésekkel indult a meccs, nálunk Suba Sára, a vendégeknél Varjas-Sipeki Flóra gondoskodott a hárításokról.
Rendkívül nagy rohanás jellemezte mindkét csapat játékát, az már biztos, hogy nem tétlenkedett egyik gárda sem az eddigi edzések során. Tizenkét perc után egygólos budaörsi vezetést jegyezhettünk. A mérkőzésen először Vida Gergő hívta magához sajátjait. A 16. percben 8-5-ös hátrányban voltunk, többször is megvolt az esélyünk közelebb zárkózni, de a lövéseink nem vették be az ellenfél kapuját.
Szerencsére a védelmünk és a kapusteljesítményünk nem hagyta, hogy ellenfelünk nagyobb előnyre tegyen szert. Először Mészáros-Mihálffy Adrienn, majd Pelczéder Orsolya talált be, mellyel egyre csökkentettük a különbséget. A 24. percben sikerült egyenlítenünk, Koronczai Petra egész pályás góljával, majd az vezetést is megszereztük. A félidőt 12-11-es vezetéssel zártuk.
Az előző tesztmeccshez hasonlóan, vezetőedzőnk most is sokat forgatta játékosait, mindenki lehetőséget kapott, hogy a pályán bizonyítson. Szabó Kitti két találatával indult a második játékrész, de ellenfelünk sem tétlenkedett, folyamatosan döntetlen körül mozgott az állás. A második etap feléhez közeledve ‒ Grosch Vivien góljával ‒ 19-17-es előnyt tudhattunk magunkénak.
A Suba Sárát váltó Győri Barbara védéseinek köszönhetően zsinórban két gyors gólt is lőttünk. Ugyan már három góllal is elléptünk, de nem tudtuk leszakítani a budaörsi gárdát. Bő tíz perccel a vége előtt nyitott védekezésre váltottak ellenfeleink, ami új megoldásokat kívánt lányainktól támadásban. Az utolsó három és fél percre fordulva a budaörsiek edzője újabb taktikai húzást alkalmazva, hétemberes támadást játszatott. Nem túl gólgazdag mérkőzésen, végül 24-23-as győzelmet arattunk.
Felkészülési mérkőzés
MTK Budapest‒Moyra-Budaörs Handball 24-23 (12-11)
2022. július 29. 16:00, Vasas edzőcsarnok
Játékvezetők: Hársfalvi Zs., Mórocz R.
Az MTK Budapest gólszerzői: Kekezovity 6, Mészáros-Mihálffy 3, Pelczéder 2, Grosch 3, Koronczai 3, Román 2, Szabó K. 2, Szücs 1, Mazák-Németh 1, Sallai 1.
Vida Gergő: ‒ Nagyon hasznos mérkőzést játszottunk a kiváló budaörsi csapat ellen. A védekezés és a kapusteljesítmény jó összhangban működött, ám a támadásunkon még látszik az összeszokatlanság. vannak még apró pontatlanságaink.
MTK Budapest-Moyra-Budaörs Handball edzőmérkőzés