Atlétika
Jankovics Dániel
Az utánpótláskorú éveiben a Ferencvárosban és Győrben is megfordult játékos az előző szezont bajnokként zárta, hiszen a Szombathelyi KKA csapatával megnyerték a másodosztályú pontvadászatot.
Azt már korábban bejelentettük, hogy Győri Barbara nyártól Németországban folytatja pályafutását, a helyére két kapust is igazoltunk. Egyikük kilétére, Kubina Molliéra már hónapokkal ezelőtt fény derült, ám a másik érkező hálóőr neve csak most lát napvilágot: Christe Dalma csatlakozik csapatunkhoz.
Dalma az előző szezont nagy sikerrel zárta, hiszen hibátlan teljesítménnyel, pontvesztés nélkül megnyerte az NBI/B-s bajnokságot a Szombathelyi KKA együttesével. Igaz a szombathelyiek is az élvonalba jutottak, Dalma mégis úgy döntött, hogy a kék-fehér sikerekért szeretne küzdeni a jövőben. A Szombathely előtt Dalma az utánpótláskorú éveiben megfordult a ferencvárosiaknál és a győrieknél is, illetve az utánpótláskorú nemzeti együttesnek is tagja volt. Mostantól pedig már alig várja, hogy csatlakozzon a csapathoz, és kezdődjön a közös munka.