Atlétika
Magyari Zoltán

Kézilabda: a szívünk a helyén volt, óriásit küzdve nyertünk Békéscsabán

Publikálva: 2022.10.21 Frissítve: 2022.10.21 Kézilabda

Megszereztük első pontjainkat a bajnokságban.

A hét elején változás történt női kézilabdacsapatunk háza táján, ugyanis Vida Gergő, vezetőedzővel szerződést bontott a klub. A Békéscsaba elleni meccsen az utánpótláskorúak trénere, Kekezovity Marinko látta el a vezetőedzői feladatokat.

Abban biztosak lehettünk, hogy ez a találkozó nagy csatát tartogat, hiszen az ellenfeleink is nulla ponttal álltak a 2022/23-as idény tabelláján. A lányok egész héten azért hajtottak, hogy a két pont a mi zsebünkben legyen a péntek esti meccs lefújásakor. Ennek megfelelően kezdtük a mérkőzést, hiszen irányítottuk a játékot, Koronczai Petra pedig a csapat vezéreként ontotta a gólokat. Ellenfelünk nem könnyítette meg a dolgunkat, a 14. percben 7-7-re módosította az állást, sőt Lanistanin hétméteresével már egy góllal vezetett is.

A folytatás 27. percében a 13-11-es vezetésnek a hazaiak örülhettek, a szünet előtt pedig csak egy góllal tudtunk kozmetikázni az eredményen, így 14-13-as hátrányból várhattuk a második etapot. A fordulás után Szabó Laura második találatával 18-16-ra fordítottunk, de a 43. percben ismét egál volt.

A párharc fordulópontján Pál Tamara kétszer is magára vállalta a góllövést, így megnyugtató 24-21-es előnyt harcoltunk ki a vége előtt hat és fél perccel. Ezután Grosch Vivien találata fejelte meg az állást, így már néggyel mentünk.

Érkezett is a hazai szakvezetés időkérése, ám ez sem tudta megállítani a lányainkat. Ugyan az utolsó percre fordulva visszazárkóztak a békéscsabaiak kettőre, de Suba Sára védte Lanistanin próbálkozását, ezzel eldőlt, hogy itt ma mi leszünk a mérkőzés győztesei.

Négy vereség után, a Viharsarokban 27-25-re nyertünk Papp Bálint tanítványai ellen. Bízzunk benne, hogy ez a győzelem elindította kézilabdázóinkat a sikeres széria felé.

K&H Liga női kézilabda-bajnokság, 5. forduló

2022. október 21. péntek, 18:00, Békéscsaba, Városi Sportcsarnok, 600 néző.

EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE–MTK Budapest 25-27 (14-13)

Játékvezetők: Őri E., Pozdena E.

Békéscsabai ENKSE: Razum ‒ Andróczki 2, Lanistanin 12 (6), Termány, Mayer 3, Gyimesi 1, Hajtai. Csere: Szabó (kapus), Giricz 1, Termány, Vámosi, Kukely, Bucsi 6.

Vezetőedző: Papp Bálint

MTK Budapest: Győri ‒ Grosch 2, Kekezovity 2, Mazák-Németh, Szabó L. 2, Koronczai 6, Pelczéder 3. Csere: Suba (kapus), Román 2, Szabó K. 3, Pál T. 6 (3), Dakos 1, Sallai, Simon

Vezetőedző: Kekezovity Marinko

Hétméteresek: 6/6, illetve 3/3.

Kiállítások: 4 perc, illetve 14 perc.

Kekezovity Marinko: ‒ Nehéz hetünk volt, de tudtam, ha a végén is a megfelelő ritmusban tudunk játszani, akkor nagy esélyünk van a győzelemre. A védekezés, és mögötte Saci teljesítménye a végjátékban kimagaslót alkotott, nagyon fontos két pontot szereztünk meg.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!