Atlétika
Jankovics Dániel

Két lábbal a földön

Publikálva: 2015.12.02 Frissítve: 2015.12.02 Kézilabda

November végén Vácott eldőlt, hogy az MTK Budapest női kézilabdacsapata a kilencedik helyen telel. Egy hét pihenőt követően újra munkába álltak, ennek apropóján beszélgettünk Golovin Vlagyimirral, a kék-fehérek vezetőedzőjével.

– Hogy telt a szünet? Ki tudtátok pihenni magatokat?

– Úgy látom, a lányok igen. Persze mindannyian kaptak egyéni edzéstervet, de nem volt semmi komoly, csak kis erőnlét és futás. A hétfői felmérések eredményei alapján mindenki becsületesen elvégezte a kiszabott munkát, ami megkönnyíti a felkészülést a tavaszra. Mindössze négy hetünk lesz erre, ami nem túl sok, de igyekszünk hasznosan tölteni ezt az időt. 

– Egy kérdés erejéig térjünk még vissza az utolsó őszi meccsre. Azt nyilatkoztad a találkozó után, hogy az azt megelőző héten, végig kiemelkedő munkát végzett a csapat, és benne volt a levegőben, hogy meglephetik a jóval esélyesebb Vácot. Ez minek volt köszönhető?

–  Egyrészt hittek magukban, és abban, hogy bármi megtörténhet a kézilabdában. Másrészt kiesett két alapemberünk – Valovics Nóra és Lilija Gorilszka –, és akik ezáltal lehetőséghez jutottak, tudták, hogy a maximumot kell nyújtaniuk. 

– Ha a bajnokság kezdete előtt valaki azt mondja neked, hogy féltávnál kilencedikek lesztek, azonos pontszámmal, mint a nyolcadik helyezett Fehérvár, aláírod?

– Nem hinném. A bajnokság előtt – még nem ismerve a többi csapat erejét – kilenc ponttal számoltunk az őszre. Bár nem mindig ott szereztük azegységeket, mint előzetesen vártuk, mégis meglett. Például a váci győzelemmel nem kalkuláltunk. 

– Melyik meccseken borult még a papírforma?

– Békéscsabán veszítettünk egy pontot sajnos, és az Érdet szerettük volna legyőzni, itthon. Utóbbi meccsen a vácihoz hasonló első félidőt produkáltunk, de végül sokgólos vereséget szenvedtünk.

– Kívülről kicsit felemásnak tűnt az ősz: az első hat meccsből csupán egyet nyeretek meg, viszont az utolsó ötből mindössze egyet veszítettetek el. Ez a sorsolás miatt alakult így, vagy ennyi időbe telt, hogy összeérjen a csapat?

– Elsősorban a sorsolás miatt. Tudtuk, hogy az első hat fordulóban nagyon nehéz dolgunk lesz. Sokgólos, fájó, mindazonáltal kalkulálható vereségek voltak ezek. Viszont a legfontosabb, hogy a szezon előrehaladtával nagyon fontos meccseket tudtunk megnyerni, a közvetlen riválisaink ellen. Ez is a lányok erejét mutatja, hogy a pofonok után sem esett szét a csapat, megőrizte a hitét és a tartását. Ilyen kiegyenlített mezőnyben ez talán a legfontosabb. 

– Miben kell előrelépnie a csapatnak, hogy elérje az előzetesen kitűzött célt, az első nyolc hely valamelyikének megszerzését?

– Mindenben. Rendkívül kiegyenlített a mezőny, az első nyolc csapat nagyon komoly játékosállománnyal rendelkezik. Így ha lépést akarunk tartani velük, a játék minden elemében fejlődnünk kell: támadásban, védekezésben, egyénileg, és még folytathatnám. Szerencsére relatíve fiatal csapatunk van, így van hova fejlődnünk. 

– Van bárki, akit szeretnél kiemelni az őszi teljesítménye alapján?

– A legutóbbi mérkőzés után is említettem Gera Szimonettát: eleinte kevés lehetőséget kapott, aztán akadozott a játéka, de az utóbbi időben kiválóan teljesített. Az ő játéka adott plusz erőt a csapatnak a Vác ellen. De említhetném akár Horváth Dórit, vagy Dakos Noémit is. Nonó is kevesebb lehetőséget kapott, a Vác ellen viszont 60 percet töltött a pályán, és remekül játszott. Minden egyes győzelmünk alkalmával voltak kiemelkedő egyéni teljesítmények, mint például Ignácz-Pethő Renátáé a Fehérvár ellen.

– Talán kevesen tudják, hogy a szezon végéig kölcsönben az MTK Budapestet erősíti Termány Rita. Róla mit kell tudni? Várhatóak további erősítések?

– Nem terveztük erősíteni a keretet, de jött a megkeresés Dunaújvárosból, és a sérülésekre való tekintettel úgy gondoltuk, hogy Rita segíthetne nekünk. Dolgoztam vele két évet – még Siófokon –, tudom mire képes. Fiatal, tehetséges, csak játékidőre van szüksége, hogy kinője magát. 

– Apropó, sérültek! Mi a helyzet velük?

– Valovics Nórinak gyakorlatilag ugyanolyan kéztörése volt, mint Nagy Lászlónak. Hat hét a felépülési idő, bízunk benne, hogy a Debrecen ellen már játszhat. Lilija Gorilszka, más ügy, ő már régóta sérült volt, halogattuk a műtétet a fontos meccsek miatt, de ha minden jól alakul, már ő is ott lehet január harmadikán, csakúgy, mint Szádvári Krisztina, bár még ő sincs százszázalékos állapotban. 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!