Kézilabda
Mészáros-Mihálffy Adrienn

Karate: Hárspataki Gábor és Baranyi Zsófia megérdemelten az év legjobbja

Publikálva: 2021.12.23 Frissítve: 2021.12.23 Karate

A férfiaknál a tokiói olimpián sporttörténelmi bronzérmet nyert Hárspataki Gábor harmadik alkalommal, míg a nőknél Baranyi Zsófia első alkalommal lett karatéban az esztendő hazai legjobbja.

Az idén is megválasztotta a Magyar Karate Szakszövetség az Év Sportolóit. Mint arról már beszámoltunk, a kitüntetés a két MTK Budapest-kiválóságnak, Hárspataki Gábornak és Baranyi Zsófiának járt. Nem véletlenül. A karate.hu röviden összefoglalta a versenyzők évét, amelyből kiderül, miért esett rájuk a választás.

Feledhetetlen esztendő volt a karatésok világszinten több tízmilliósra tehető táborának 2021, hiszen az idén mutatkozott be a japán eredetű küzdősport az olimpián – áll a szövetségi portálon. A sportág magyar rajongóit pedig az is lelkesítette, hogy az ötkarikás játékokon indulási jogot szerzett 82 versenyző között Hárspataki Gábor személyében magyar résztvevő is volt.

A 75 kg-os versenyző már a júniusi párizsi kvalifikációs tornán egy parádés földrevitelnek köszönhetően szerezte meg az olimpiai kvótát, majd a sportág őshazájában, Tokióban is emlékezeteset alkotott. Hárspataki Gábor utolsó csoportmérkőzésén a japán Nishimura ellen egy csodaszámba menő utolsó pillanatos fejrúgással fordított, és ezzel harcolta ki a helyét a legjobb négy között, ahol végül a bronzérmet szerezte meg.

Klubtársa, a 20 éves Baranyi Zsófia a 2020-as budapesti korosztályos Európa-bajnokságon nyert aranyérmét követően az idén bemutatkozott a felnőttválogatottban is, az U21-esek között pedig újabb éremmel jelezte, hogy a korosztály legjobbai közé tartozik.

A fiatalok tamperei Eb-jén az 55 kg-ban Baranyi Zsófia – aki korábban egyedüli magyar karatésként megjárta a 2018-as ifjúsági olimpiát – ezúttal ezüstérmet nyert.

(Forrás: karate.hu)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!