Atlétika
Magyari Zoltán
A formagyakorlatos fiatal sportoló célja a világbajnoki cím, melyet immáron kék-fehérben érne el.
A nyári pihenő alatt sem tétlenkedett karate-szakosztályunk vezetősége, ugyanis újabb fiatal tehetség érkezik a kata versenyzőkhöz. Bárdos Ádám ugyan még utánpótlásversenyeken is tatamira léphet, de már a felnőttek között is letette a névjegyét formagyakorlatban.
Ádám hosszú évek óta keményen dolgozik a sikerért, melyből már most is jutott számára, hiszen kadet versenyzőként számos érmet bezsebelt, 2023-ban pedig a „Karate1 Series A”-viadal ciprusi állomásán ezüstérmet nyert a felnőttek között, idén februárban pedig a georgiai kontinensviadal U21-es kategóriájában lett harmadik.
Ádám nagyon határozott és céltudatos, komoly tervekkel érkezett klubunkba, hiszen világbajnok szeretne lenni korosztályában. Az élsport mellett pedig a tanulás sem másodlagos számára, ugyanis ősztől Madridban folytatja egyetemi tanulmányait, így természetesen az edzések is a spanyol fővárosban zajlanak, neves klub szakembereivel, illetve Ádám magyar mestereivel összehangolva.
Bárdos Ádám