Atlétika
Szabó Beatrix
A klubversenyben szombaton a második-, vasárnap pedig az első helyet szereztük meg.
Április 23-24-én rendezték ‒ UTE Megyeri úti Jégcsarnokában ‒ a WKF karate magyar bajnokságot, közel hatvan klub és hétszáz versenyző részvételével. Szombaton az utánpótláskorúak versenyszámai zajlottak, ahol az U8-U13 korosztály közötti versenyeinek összesítése alapján az MTK Budapest a második helyen végzett. Fiatal karatékáink tíz arany-, tizenkettő ezüst-, tizenhét bronzérmet, két negyedik és öt ötödik helyet szereztek.
Fotók: Hungarian Karate Federation
Vasárnap már a kadet, junior, az U21-es, para-karate, valamint a felnőttsportolókon volt sor. Az előző naphoz hasonló éremesőben volt részünk, így az MTK Budapest lett a legeredményesebb a klubok éremtáblázatán. A felnőtteknél megvédte magyar bajnoki címét formagyakorlatban Sterck Laura, sőt az ezüstérmes és bronzérmes helyet is kék-fehér sportolók szerezték meg, Fábián Csenge és Kiss Maja személyében.
A formagyakorlaton kívül a küzdelem kategóriáiban is kiváló helyezéseket értünk el. A férfiak 60 kilogrammos kategóriájában Csöppü Bence harmadik lett, a 67 kilogrammosok súlycsoportjában Fehér Péter ezüstérmet szerzett. Hárspataki Gábor ismételten a dobogó legfelső fokára állhatott a 75 kilogrammosok között, míg őt Botos Botond és Szegedi Döme követte a dobogón. A 84 kilogrammosok kategóriájában Kapdebo Botond a fináléban vérzett el, így a második helyen zárt.
Női versenyzőink közül élete első felnőtt magyar bajnoki címét szerezte Jakubovics Dalma (50kg) és Baranyi Zsófia (55kg), közülük Zsófi a súlycsoportjában a 21 éven aluliak küzdelmeit is megnyerte. Rajtuk kívül a 61 kilogrammosok között Ilankovic Aleksandra ismételten megnyerte súlycsoportját, sőt az U21-esek között is aranyérmes lett.
A magyar bajnokság kvalifikációs verseny volt a felnőtteknek a májusi Európa-bajnokságra, míg a kadet, junior és U21-es korosztályoknak az őszi világbajnokságra.