Karate
Hárspataki Gábor

Kamillaillatú győzelem, közel a továbbjutás

Publikálva: 2014.10.14 Frissítve: 2014.10.15 Labdarúgás

Harmadik győzelmével gyakorlatilag a legjobb tizenhat közé jutott az MTK a Ligakupa 2014-15-ös küzdelemsorozatában. Az első fordulóban elszenvedett Dunaújváros elleni vereség után zsinórban háromszor nyert a gárda, így ellenfelei közül már csak matematikailag előzheti meg a Mezőkövesd, természetesen a listavezető Dunaújváros mellett. Minden csoportból két csapat jut tovább. A Dunaújváros már tagja a nyolcaddöntő mezőnyének, a másik csapat kilétére az ötödik fordulóbéli MTK – Mezőkövesd mérkőzésen derül fény.

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő - MTK Budapest FC 0-3 (0-1) Ligakupa, C-csoport, 4. forduló

Balmazújváros: Mester – Vachtler, Szatmári, Bokros, Németh – Kállai, Andorkó, Kondás, Kiss – Belényesi, Batizi-Pócsi

MTK: Hegedűs – Nagy, Kelemen, Vukmir, Baki – Vass Á., Kanta, Hajdu – Vass P., Torghelle, Csiki

Csere: Baki, Vass Á., Vass P. és Torghelle helyett Horváth, Hrepka, Pölöskei és Cseke a szünetben, Csiki helyett Bese a 62. percben

Szakmai Igazgató: Garami József

Gólszerzők: Hajdu a 45., és a 69., Kanta a 67. percben

A C-csoport állása:

Kamillaillatú győzelem, közel a továbbjutás

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!