Kajak-kenu
Opavszky Márk
A Pitestiben rendezett korosztályos Európa-bajnokságon parádézó, ifi korosztályban két aranyérmet szerző Mircse Ivánnal beszélgettünk a kontinensviadalról és a töretlen fejlődésének okairól.
– Hogy érzed, minek köszönhető a két aranyérem?
– Rengeteget edzettünk és nagyon sok segítséget, támogatást kaptam mindenhonnan. Több külföldi edzőtáborban is részt vehettem, a csapattársak, edzők és szülők is sokat tettek azért, hogy fejlődhessek, tehát mindenki kicsit hozzájárult ehhez.
– Az első aranyat 1000 egyesben szerezted, milyen volt az a verseny?
– Ez volt az első világversenyem egyesben, szóval picit izgultam, mert én voltam a zöldfülű a futamban. K4-en már indultam a világbajnokságon, de egyedül még nem, ami más szint, máshogy áll hozzá az ember. Egészen addig izgultam, amig a rajtgépbe bele nem álltam. Utána extázisba kerültem, nem foglalkoztam a mezőnnyel. Bíztam magamban, az edzésmunkában, a tanultakban, és elhittem, meg tudom nyerni a döntőt. 500 után már sejtettem, hogy ez meglesz, de megkönnyebbültem, amikor beértem a célba.
– Mi volt az előzetes célkitűzés?
– Nézegettük a mezőnyt, és mentem olyan időket idén, amivel akár felnőttek között is helytállhattam volna. A tavalyi Európa-bajnokságot is figyelembe vettük, a német és lengyel vetélytársakat láttam erősnek, de így is a dobogó volt a cél, és az, hogy mindent kiadjak magamból. Titkon azért reméltem, hogy nyerhetek.
– Milyen volt a páros, mennyiben volt más? Nyugodtabb voltál arannyal a zsebedben?
– Kevésbé volt izgulós, de nem az aranyérem miatt, mert azt félre kellett tenni ahhoz, hogy K2 500-on Szabó Vilmossal is jó teljesítményt nyújtsak. Támaszkodhattam rá, és ez talán picit könnyebb műfaj is, mint az 1000 egyes. Tökéletes volt köztünk az összhang – amikor először áprilisban összeültünk már éreztem, nagyon rendben van ez az egység, és sikeresek lehetünk.
– Te választottad, hogy ez legyen a második számod?
– Igen. A válogatón három olimpiai számot nyertem meg, de az 500 páros szerintem rangosabb, mint a négyes, ezért választottam, plusz szerettem volna ebben is kipróbálni magam.
– Minek köszönhető, hogy így berobbantál az idén? A válogatón és az Eb-n is taroltál.
– Picit mondhatjuk, későn érő típus vagyok. Ezekre a futamokra meg kell érni, akkor tudja az ember így lehozni. Nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is fel kellett nőni a feladathot.
– Hamarosan jön a következő világverseny, ott mi lesz a cél?
– A világbajnokságon is ugyanebben a két számban indulok, és nem titkolt szándék, hogy újra két aranyérmet szerezzek. Ez az oka annak, hogy még nem igazán dolgoztam fel ezt az Európa-bajnokságot sem, mert nem szeretnék ülni a babérjaimon.
Fotó: Magyar Kajak-Kenu Szövetség