Atlétika
Jankovics Dániel

Isten éltessen Laci bácsi!

Publikálva: 2020.07.07 Frissítve: 2020.07.07 Ökölvívás

Július 7-én ünnepli születésnapját Gula László.

1944. július 7-én született Gula László, az MTK legendás ökölvívója.
Számára az MTK nemcsak egyesület volt, ahol kivételes tehetségét villogtathatta, hanem örök szerelme, családja. Sok nagy dicsőséget szerzett szerepléseivel a magyar amatőr ökölvívásnak és az MTK-nak.
Az 1967-es római Európa bajnokságról például bronzérmet hozott, és hajszálon múlt csak, hogy az érem nem lett fényesebb.
De a legnagyobb mérkőzését a világsztár Baranyikov ellen vívta Budapesten.
Gula teljesen esélytelenül lépett szorítóba, de őt nem érdekelte ott sem, hogy kit tartanak esélyesebbnek, kemény csatába indult, háborút produkált a ringben, és csodálatos győzelmet aratott, aminek hírére akkor az egész világ felkapta a fejét.
Ezzel bosszút állt Kajdiért is, akit az orosz szabálytalan ütéssel fosztott meg az olimpiai érem lehetőségétől Tokióban.
Gula, aktív pályafutása végén sem szakadt el az ökölvívástól, az MTK-tól. Ma is rendszeresen jár ökölvívómeccsekre, bíztatja lelkesen a fiatalokat, okos tanácsokkal látja el őket. Természetesen leginkább az MTK Budapest versenyzőinek szeret szurkolni és sokszor látogatja az MTK-s bunyósokat is, szakosztályunk igaz barátja, aki nagyon szeret minket, és akit mi is nagyon szeretünk és tisztelünk.
Ezért a klubunk és szakosztályunk nevében kívánunk Gula Laci barátunknak nagyon boldog születésnapot. Minden álma váljék valóra!

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!