Atlétika
Nagy Marcell
Isten éltesse Béla bácsi!
Deutsch Tamás, a Magyar Testgyakorlók Köre elnöke – különösebb indok nélkül – meglátogatta Zsitnik Bélát, a londoni olimpián bronzérmet szerzett, egykori evezőst, aki idén lesz kilencvenéves.
Hangulatos budai mellékutcában, összeboruló lombok között bújik meg Béla bácsiék otthona, melyet két hófehér óriás őriz. Mindketten kuvaszok. Első ránézésre veszélyesnek tűnnek, de némi szagmintavétel után nem kezdenek ugatásba, viszont a gazdit a kapuig kísérik.
Zsitnik Béla, az 1948-as londoni olimpiai bronzérmese nyit ajtót. Lépései már nem olyan biztosak, mint 66 éve a Temze partján, de szellemileg friss és humoránál van.
- Csak annyit mondtak, hogy az elnök úr meglátogat, így nagyobb delegációra számítottam, két szobába terítettem a ropogtatnivalókat – kezdi a kormányos kettesben harmadik helyen végzett vendéglátónk.
Valóban több asztalon is pogácsás, mogyorós tányérok várják a vendégeket, de felfedezünk kókuszgolyót is, ami azért elgondolkodtató, de tartjuk magunkat.
- Jó egészséget kívánunk és szeretettel várjuk az MTK 126. születésnapján, novemberben – kezdi Deutsch Tamás. – Ha tapasztalatával, tudásával, szakértelmével segíteni tudja evezős szakosztályunkat, akkor szívesen veszünk minden tanácsot, ötletet – folytatja.
Béla bácsi elgondolkodik, hiszen a szövetségben főtitkár volt, néhány éve még heti három alkalommal szállít vízre, olimpiai harmadik helye mellett Európa-bajnoki címe van, többszörös Master’s világbajnok és a kisujjában több van, mint néhány mai „szakember” fejében. Elmosolyodik, de nem válaszol, hanem témát vált:
- Tudja, Londonban eltaktikáztuk magunkat. Nagyon bekezdtünk, aztán a nagy akarásnak az lett a vége, ami szokott. Hasonló mezőnyben, ugyanezekkel az ellenfelekkel szemben korábban Európa-bajnoki címet nyertünk – mondja, de nem látszik rajta az a csalódás, ami annak idején az arcára volt írva.
Elmeséli, hogy ma is figyeli a sportágat, olvassa a lapokat, ki is vágja a fontosabb cikkeket, hogy meglegyenek, ha kellenek.
Az evezés mindössze hét olimpiai érmest adott az országnak. Béla bácsiék 1948-ban – a kormányossal együtt – hárman voltak, majd jött az „Ezüstnégyes” 1968-ban, Mexikóban (Melis Zoltán, Sarlós György, Csermely József, Melis Antal)
Közben megakad a szemünk a falon, a relikviákon. Ott a diploma a londoni bronzéremről, a lübecki díszpolgári cím, a Népsport IV. évfolyam 158. száma és a Magyar Köztársasági Érdemkereszt átadásáról szóló oklevél.
Zsitnikből ki nem fogy a szó. Mesél a magánéletéről, a fiáról, megtudjuk, hogy már dédnagypapa, ami boldoggá teszi, de nem örül a 4-es metrónak, mert a házuk alatt megy el.
Tartalmas életet élt Béla bácsi, hiszen a sport mellett közgazdasági iskolákat végzett. Mérlegképes könyvelői, és pénzügyi képzettsége és érdeklődése, szorgalma révén a sportban, a sportért dolgozhatott.
- Legalább a ribizli szörpömet kóstolják meg! – kéri búcsúzáskor, látva, hogy a vendégek nem tettek sok kárt a rágcsálnivalókban. – Tudják, nem kell a gyümölccsel semmit csinálni. Leszedem, zsákokba rakom, és reggelre kicsorog a leve. Pici édesítő, némi víz, semmi tartósító és öt-hat évig eláll. Most is van a spájzban olyan üvegem, amit ’95-ben tettem el. Kíváncsi vagyok, hogy meddig bírja...
A kapuban még megáll egy szóra, de szinte csak magának teszi fel a kérdést:
- Elnök úr! Mostantól szólíthatom Tamásnak?
Isten éltesse Béla bácsi! Várjuk novemberben!
Zsitnik Béla köszöntése 2013. augusztus 28.
