Atlétika
Jankovics Dániel
A Bagdács Szonja, Szente Dóra Rebeka duó a hetedik helyen zárt, míg Ujhelyi Mihály tizenharmadik lett Koncsik Dominikkal.
A kanadai rendezésű evezős világbajnokságon egyesületünket Ujhelyi Mihály – kétpárban – képviselte Koncsik Dominikkal az U23-as mezőnyben, míg női kormányos nélküli kettesben U19-es duónknak, Bagdács Szonjának és Szente Dóra Rebekának szurkolhattunk.
Először Ujhelyi Mihályék szálltak vízre: az első körben negyedik helyen értek célba, majd a reményfutamban az ötödik helyet szerezték meg, ezzel a „C” döntőbe kerültek. Itt az Egyesült Államok hajója előtt az első helyen értek célba, ezzel a 13. helyen végeztek.
Kormányos nélküli kettesünk az előfutamban az ötödik, a reményfutamban a negyedik helyen zárt, ezzel a „B” döntőben folytathatta. A lányok itt nagyszerű versenyzéssel rajt-cél győzelmet arattak, így összesítésben a hetedik helyet szerezték meg.
Fotó: Magyar Evezős Szövetség/Czucz Bálint