Atlétika
Szentgyörgyi Zita

Idén még nehezebb a bajnokság – Magyar Bianka

Publikálva: 2020.11.13 Frissítve: 2020.11.13 Kosárlabda női

Öt lejátszott mérkőzéssel és két győzelemmel várja a folytatást a TFSE-MTK Budapest a női kosárlabda NB I-ben. Magyar Bianka vezetőedzővel beszélgettünk a „különleges” bajnoki évadról.

Sajnos a női kosárlabda NB I-ben szereplő együttesünket, a TFSE-MTK Budapestet sem kerülte el a koronavírus-járvány és ennek következményei: a PEAC-Pécs, a Vasas Akadémia, valamint a Cegléd elleni mérkőzésünket is halasztanunk kellett azért, mert több játékosunk pozitív tesztet produkált.

– Evidens, hogy az idei egy különleges bajnokság, nap mint nap új, eddig nem ismert impulzusok érnek minket edzőket és játékosokat egyaránt – kezdi értékelését az eddig látottakról Magyar Bianka, a csapat vezetőedzője.

– A bajnokságot úgy kellett elkezdenünk, hogy tudtuk: nagyjából a harmadik-negyedik fordulóra állhatunk úgy össze, ahogy elterveztük. Alisia Jenkins ugyebár későn csatlakozott hozzánk, az egész csapat egyszer tudott együtt edzeni az első meccsünk előtt, ehhez képest már a Győr ellen is láttam biztató jeleket, a PINKK-Pécs ellen pedig szerencsére megszereztük az első győzelmünket. Nehéz sorsolást kaptunk, hiszen a győriek után nem sokkal a Szekszárddal is játszottunk már, november 25-én pedig a Sopron következik, szóval izgalmasan alakul számunkra az évad eleje, persze ezt nem bánjuk.

A tréner hozzáteszi, jelenleg ideálisan halad a felkészülés a listavezető soproniak elleni mérkőzésre.

– Már csak Tóth Tímea hiányzik pozitív teszt miatt, a többi hiányzó visszatért közénk, és egy néhány napos minialapozás után úgy érzem, szépen, lassan mindenki visszanyeri a meccsformáját. Az erőnléti edzők szerepe mindenképpen felértékelődik ezekben az időkben, a játékosok fizikailag és mentálisan is nagyobb odafigyelést, törődést igényelnek. Speciális lélektana van a mostani évadnak, szerintem idén még nehezebb a bajnokság, még inkább kalapot érdemel majd az a csapat, amely győztesként zár a végén.

Magyar Bianka szerint azonban a versengésnél fontosabb, hogy egészséges sportolók lépjenek a parkettre.

– Az egészség az első, mind a játékosokra, mind a szurkolókra nézve. Nyilván, a kosárlabda látványsportág, plusz motivációt jelent mindenkinek, ha a helyszínen szurkolnak neki, de ez most sajnos nem lehetséges. Ilyenkor ismét az edző feladata, hogy beszélgessen a játékosokkal és még jobban buzdítsa őket. Azok, akik esetleg kevesebb lehetőséget kapnak, most a vírus miatt robbanthatnak, fontos tehát, hogy bennük is ébren tartsuk a tüzet.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!