Kézilabda
Szőke Szonja
A női kosárlabda Hepp Kupa második mérkőzésén, az Amatőr női NB I Keleti csoportjában listavezető ELTE-BEAC Újbuda csapatát fogadta otthonában az MTK Budapest.
A mérkőzést a címvédő MTK Budapest kezdte jobban, az első negyed 7. percében 1-9-et mutatott az eredményjelző. Azután mindkét csapat dekoncentrálttá vált, sok hibát vétettek. Ennek ellenére a BEAC óvatosan zárkózott. A negyed 11-16-al zárult, ekkor még az MTK vezetett.
A gyorsszünetben Sztevan Csupics mester arra kérte tanítványait, hogy lassan, türelmesen játsszanak, ne az első negyedben akarják megnyerni a meccset.
Ötpontos előnnyel kezdte a második negyedet tehát az MTK Budapest, mégis már az elején időt kellett kérnie a kék-fehérek edzőjének, ugyanis a BEAC egyenlített (16-16). Az időkérés ellenére az ellenfél átvette a vezetést. Az idegőrlés 20-20 után kezdődött, 34-34-ig hol az egyik, hol a másik csapat volt előnyben, a félidő végül BEAC vezetéssel zárult (38-35).
Bár a harmadik negyedben először a BEAC talált kosárba, ezzel 40-35-re változtatva az állást, azonban ezt követően csak az MTK szórta a pontokat, egyenlítettek (40-40). Újabb hosszas „adok-kapok” után a BEAC kezében maradt a vezetés (48-44).
Az utolsó negyedben már zúgott a szurkolói „Védekezz!”, de hiába. Sztevan Csupics kétszer is időt kért. 60-48-nál úgy tűnt, eldőlt a meccs. A BEAC-nak minden bejött, az MTK Budapestnek pedig semmi. Azután varázsütésre ismét a kék-fehérek kosaraitól villogott az eredményjelző. Mindössze másfél perc volt hátra a mérkőzésből, amikor 62-61 volt az állás. A játékvezetők azonban szabálytalanságot láttak, a BEAC büntetőhöz jutott, mellyel eldőlt a mérkőzés.
ELTE-BEAC Újbuda – MTK Budapest 64-61 (11-16, 27-19, 21-25, 16-17)
Ez pedig azt jelenti, hogy szombaton az MTK Budapest a Nyíregyházi Kosársuli ellen játszik a harmadik helyért. A döntőben TFSE-BEAC meccs lesz.
A négyes döntő másik mérkőzésén: Nyíregyházi Kosársuli - TFSE 68-81 (17-12, 20-16, 17-24, 14-29)
Hepp Kupa: ELTE-BEAC - MTK Budapest 2015.01.09.
Kosárlabda: magabiztos győzelem a második meccsen, de a párharcot a BKG nyerte
Kosárlabda: fölényes magyar siker a házigazdák ellen a litvániai U20-as női Eb nyitányán
Kosárlabda: egy-egy győzelem és vereség a mérleg a Kenguru-kupában
Kosárlabda: magabiztos győzelem a Vasas Akadémia ellen az NB I/A-csoportban