Atlétika
Moravcsik Angéla

Ha szombat, akkor GEAC ugrónap

Publikálva: 2020.07.10 Frissítve: 2020.07.10 Atlétika

15 atlétánk indul a gödöllői megmérettetésen.

Sportolóink – szombaton – Gödöllőn, a Szent István Egyetem Atlétika Centrumában vesznek részt a GEAC ugrónapján. A program 10:30-tól a női rúdugrással kezdődik, ahol számos MTK Budapest sportolónak szurkolhatunk. A győzelemre is esélyes lehet Szabó Diana, de ott lesz az indulók között Kováts Fanni, Zöllei Anett, Hornácsik Gréta, Hornácsik Lili, Rákos Bettina, Petry Alexandra és Németh Kitti is.

Délután az első kék-fehér érdekeltségű szám a férfi magasugrás lesz. Egy héttel ezelőtt, az MTK Budapest felkészülési versenyén remekül mozgott Jankovics Dániel, akkor 2.10 méterrel nyerni tudott, és most is jó eséllyel pályázik az első helyre. Mellette Zelena Zalán, illetve Deutsch Domonkos indul a színeinkben.

A magasugrást a férfi rúdugrás követi, ahol Kovács Ákos, Vári Péter és Nagy Marcell áll rajthoz. Utóbbi múlt héten 4.80 métert ért el a Lantos Mihály Sportközpontban, ezúttal elképzelhető, hogy már az 5 métert ostromolja.

A zárószámban, a női magasugrásban Renner Lucáért szoríthatunk. Luca a szezon első versenyén 1.82 métert ért el, mindössze két centivel maradt el egyéni csúcsától, így az sem lehetetlen, hogy Gödöllőn megjavítja eddigi rekordját.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!