Atlétika
Moravcsik Angéla

Győztes szezonzárás

Publikálva: 2019.12.16 Frissítve: 2019.12.15

Magabiztosan győztük le a Vasast.

Női amatőr NB I piros csoport, 10. forduló
MTK Budapest–Vasas Akadémia 66-52 (26-15, 19-14, 15-12, 6-11)
statisztikai lap

Női kosárlabdacsapatunk az amatőr NB I piros csoportjának utolsó idei fordulóján a Vasas Akadémia együttesét fogadta. A találkozót mi kezdtük jobban, és 7 percnyi játék után már nyolc ponttal is vezettünk, köszönhetően annak, hogy az idei év legjobb dobóformáját mutattuk. A negyed végén már 11 pont volt az előnyünk. (26-15)

A második periódusban sem engedtünk ki, a végül 17 pontig jutó Koch Dóra remeklésének is köszönhetően növelni tudtuk a különbséget. (45-29)

A nagyszünet után, a különbség ellenére sem adta fel a Vasas, kapaszkodtak, de közelebb férkőzni nem tudtak. (60-41)

A zárófelvonás volt az egyetlen, amelyet nem csapatunk nyert, de aggódnunk nem kellett. Végül 14 pontos győzelmet arattunk, így sikerrel zártuk az őszi szezont.

Nagy Dóra: – Ez volt az utolsó meccs, és mindenki fáradt volt, jókor jön a szünet. Az utolsó leheletünket is kijátszottuk a pályán, ugyanis a Vasas egy pillanatig sem adta fel, húszpontos hátránynál is küzdöttek. Támadásban most teljesítettünk a legjobban, és sokan hozzá tudtak járulni a sikerhez. Nagyon örülünk a győzelemnek, és külön köszönöm Konta Gyulának az egész éves munkáját, akivel remekül tudunk együtt dolgozni.

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!