Ritmikus gimnasztika
Pigniczki Fanni

Fontos összecsapás előtt

Publikálva: 2018.04.11 Frissítve: 2018.04.10 Labdarúgás

A Vác ellen lépünk pályára.

A Merkantil Bank Liga 23. fordulójából pótolt mérkőzésen együttesünk a Vác FC – átmeneti – otthonába látogat. Csapatunk kisebb hullámvölgybe került, hiszen utóbbi három meccsünkből egyet sem sikerült megnyernünk. A Nyíregyháza és a Soroksár ellen idegenben kikaptunk, míg hazai pályán gólnélküli döntetlent játszottunk a Doroggal, így rendkívül fontos számunkra az összecsapás. Az előnyünk a tabellán a rossz sorozatnak köszönhetően nyolc pontra olvadt, ráadásul a második helyezett Kisvárda egy meccsel kevesebbet játszott.

Soron következő ellenfelünknek felemás eddig a tavaszi mérlege, ugyanis két győzelem mellett két vereséget és két döntetlent jegyeztek eddig. Ebben a szezonban hazai pályán mindössze egyszer kaptak ki, még tavaly szeptemberben a Kisvárda ellen, így nem lesz könnyű dolgunk.

Az első osztályban 26 alkalommal találkoztak a felek, ebből 14 MTK győzelem, 11 Vác siker és mindössze egy döntetlen született. Az NB II-ben csupán háromszor csaptunk össze a Váccal: kétszer nyertünk, és egyszer kaptunk ki. Az őszi fordulóban az Új Hidegkuti Nándor Stadionban 3-0-ra vertük a piros-kékeket, így bizakodva várhatjuk a megmérettetést.

Feczkó Tamás nem számíthat Baki Ákosra, aki vállműtét után lábadozik, Szerencsi Miklósra, aki porcműtétet követően rehabilitál, Schäfer Andrásra, torokgyulladás miatt, valamint Vass Ádámra, combhajlítóizom-húzódás okán. Korozmán Kevin külső porc, és elülső keresztszalag-sérülést szenvedett a Soroksár elleni találkozón, Torghelle Sándornak pedig combfeszítőizom sérülése van. Deutsch Bence kiállítás miatt nem léphet pályára.

A mérkőzést Szilasi Szabolcs vezeti, munkáját Ducsai József, Kepe Arnold és Aradi József segíti.

Merkantil Bank Liga, 23. forduló
Vác FC–MTK Budapest
2018. április 11. 16:30 – Budapest, III. Kerületi TVE Sporttelep

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!