Atlétika
dr. Nguyen Anasztázia

Felavatták a Török Gyula ökölvívótermet 2. rész (GALÉRIA)

Publikálva: 2015.01.23 Frissítve: 2015.01.23 Ökölvívás

Átadták az MTK új ökölvívótermét, amely a klub legendás alakjának, a tavaly elhunyt Török Gyula olimpiai bajnoknak a nevét vette fel. Az ünnepségen részt vett többek között Török Gyuláné, az olimpiai bajnok özvegye és ifj. Török Gyula.

A kispesti létesítmény avatóünnepségén Deutsch Tamás, a kék-fehér egyesület elnöke emlékeztetett rá, hogy egy éve, a Békának becézett öklöző temetésén megfogadták, méltóképpen emlékeznek meg róla, most ez az esemény a bizonyítéka annak, hogy mindez "nem pusztába kiáltott szó" volt.

A klubvezető örömét fejezte ki, hogy hosszú évek nélkülözése és várakozása után az ökölvívók, minden igényt kielégítő létesítményt kaptak, hozzátéve, fontos számukra a sportág, s az az érdekük, hogy erős és eredményes szakosztálya legyen az egyesületnek. 

Az ökölvívók az eddigi nehéz körülményeik ellenére is komoly sikereket értek el a közelmúltban, a tavalyi felnőtt országos bajnokságon Sávoly Gergő révén aranyérmet is szereztek, ez - amint azt a sportvezető hangsúlyozta - az első ob-győzelme volt az MTK Brüll Alfréd Akadémiájának, melynek keretében kilenc egyéni sportág tehetségeit képzik. A fiatal Barbosu Tibor is szép sikert ért el, hiszen megnyerte a keszthelyi Schoolboys Európa-bajnokságot.

Az ünnepi eseményen Gajda Péter, a XIX. kerület polgármestere kiemelte, hogy az 1960-as olimpián aranyérmes Török Gyula a kerület díszpolgára, az önkormányzat örömmel támogatta a terem létrehozását. Mindemellett reményét fejezte ki, hogy a létesítmény zarándokhellyé is válhat később, majd emléktáblát is állítanak a legendás bokszolónak a teremben.

Forrás: MTI
Fotó: Zádor Péter (mtk.hu)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!