Atlétika
Vári Péter

Evezés: „Örülök, hogy újra versenyt rendezhetünk” – Székely Balázs

Publikálva: 2021.04.09 Frissítve: 2021.04.09 Evezés

Evezősszakosztályunk vezetőjével, Székely Balázzsal beszélgettünk az utóbbi hetek történéseiről, a közelgő versenyekről, valamint zenefelismerési képességeiről.

– Polivka Dóra nem volt ott a márciusi válogatón. Mi történt vele?

– Sajnos sérülés miatt nem indulhatott. Október végén még a koronavírussal küzdött, majd amikor abból maximálisan felépült, porckorongsérv miatt nem tudott edzeni, illetve még most sem végezhet százszázalékos munkát. Toronymagas esélyes lett volna, ezért nagyon sajnálom, hogy nem versenyezhetett. Bízunk abban, hogy az októberi világbajnokságra tökéletes állapotban lesz.

– Krémer Eszter viszont ott volt, és két ezüstérmet szerzett.

– Igen, Eszti tavaly márciusban is második lett a válogatón egypárban, és ezúttal is ezüstérmes lett, de sajnos csak egy ember utazhat az olimpiai pótkvalifikációra, illetve az Európa-bajnokságra, így erről lemaradt. Biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb ő lesz a legjobb ebben a kategóriában, mert még mindig nagyon fiatal. Kétpárban a Fradi egyik versenyzőjével indult, mindössze egy másodperccel maradtak el az aranyéremtől, aminek köszönhetően április végén a zágrábi világkupán indulhatnak.

– Hogy láttad a fiatalok szereplését?

– Szász Gergely és Pajor Krisztián is fontos tapasztalatokkal gazdagodott, illetve Szász Benjámin elsőéves U23-asként is jól ment. Nekik a jövő hét végén lesz az utánpótlás-válogató, ami ezúttal inkább tájékoztató jellegű lesz, hiszen az Európa-bajnokságot és az olimpiai reménységek versenyét is elhalasztották.

– Milyen versenyek lesznek a közeljövőben?

– Május 8-án a Ferencváros, május 9-án pedig mi rendezünk versenyt, tehát ez együtt kétnapos viadal lesz. Régebben minden évben rendezett a klubunk valamilyen megmérettetést, de immáron több mint tizenöt éve nem volt rá lehetőségünk. Nagyon örülünk, hogy újra rendezőként is megmutathatjuk magunkat, és feleleveníthetjük a régi hagyományokat, szóval nagyon készülünk, hogy minden flottul menjen. Ezen kívül a júliusi magyar bajnokságra összpontosítunk leginkább, minden nagyobb verseny valószínűleg ezután lesz.

– Nemrég zenefelismerésben is megmutathattad a tudásodat, sikerült kézilabda-szakosztályunk vezetőjét, Paál Lászlót legyőznöd. Hogy tetszett ez a kis játék?

– Nagyon jó volt a forgatás, remek hangulatban telt. Picit bosszús voltam, mert rengeteg számot felismertem, amelyeknek nem jutott eszembe a címe. Például Elton John zenéjét, vagy az AC/DC számát igazán kitalálhattam volna. Nagyon szeretek zenét hallgatni, sokat ismerek is, és büszke vagyok rá, hogy nem vallottam szégyent. Igaz, régebben nem hallgattam zenét evezés közben, jobban tudtam figyelni nélküle. Manapság a fiatalok viszont ergométerezés közben szeretnek hangosan zenét hallgatni, bár kevésbé dallamos számokat tesznek be.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!