Atlétika
Nemes Rita

Evezés: Gadányi Zoltána és Polivka Dóra is remekelt Zágrábban

Publikálva: 2024.09.03 Frissítve: 2024.09.02 Evezés

Mindkét versenyzőnk éremmel térhetett haza az egyetemi evezős Európa-bajnokságról.

Hétvégén a horvát főváros adott otthont az egyetemi evezős Európa-bajnokságnak, melyen klubunk versenyzői kiválóan szerepeltek. Gadányi Zoltána megnyerte a női egypárevezős számot, majd Polivka Dórával Európa-bajnokok lettek a női kétpárevezősök mezőnyében. Mindkét sportolónk a Testnevelési Egyetem színeiben indult el a kontinensviadalon. 

Női normálsúlyú egyárevezősben Gadányi Zoltána már az előfutamban rajt-cél győzelmével jelezte, hogy komoly célokkal érkezett a horvát fővárosba. Zozi az A-döntőben 500 méter után átvette a vezetést angol vetélytársától, és nem is engedte ki kezéből a győzelmet. A női normálsúlyú kétpárevezősben pedig Polivka Dórával folytatta sikerét, hiszen a reményfutamból sikerült kivívniuk a döntőbejutást, majd a fináléban tovább száguldottak, rajt-cél győzelemmel nyertek Európa-bajnoki címet!

Klubunk kiválóságai mellett a többi magyar sportoló is remekül szerepelt Zágrábban, a magyar küldöttség összesen öt arany-, két ezüst, és négy bronzérmet szerzett, így a mieink az országok rangsorában az első helyen zártak. 

Fotók: unisportcroatia

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!