Atlétika
Nemes Rita

Évértékelő Rózsa Mihállyal

Publikálva: 2018.12.26 Frissítve: 2018.12.26 Ökölvívás

Szép sikereknek örülhettek ökölvívóink.

Az MTK Budapest ökölvívó-szakosztályának ügyintézőjét, Rózsa Mihályt kérdeztük a 2018-as év legjelentősebb történéseiről.

– A szakosztály idei legnagyobb sikere Barbosu Tibi nevéhez fűződik, aki augusztusban, a Duna Arénában rendezett ifjúsági világbajnokságon a pontszerző, ötödik helyen zárt. Tibi dolgát nehezítette, hogy sérüléssel bajlódott a versenyen.

Az előzetes célkitűzéseket nemhogy abszolválta, de túlszárnyalta a szakosztály az esztendőben.

Több mint 130 érmet szereztünk hazai versenyeken, ráadásul ezeket 15 állandó versenyzőnk hozta. Nem volt olyan korosztályos országos bajnokság, ahonnan ne hoztunk volna érmet, plusz egy felnőtt megmérettetést is medállal zártunk – mesélte Rózsa. – Az év előtt azt szerettük volna, ha legalább két ob-n van dobogós versenyzőnk, ehelyett mind a négyen érmes sportolóval büszkélkedhettünk, Tibi világbajnoki szereplése pedig minden elképzelésünket felülmúlta.

A szakosztály 2016-ban kezdett el komolyan foglalkozni lányok felkészítésével, a fejlődés pedig ezen a területen is kézzelfogható.

– Egyre több női ökölvívónk van, ráadásul a juniorok csapatversenyén elnyertük a legjobb egyesületnek járó díjat. Öt sportolóval indultunk, és olyan klubokat sikerült legyőznünk, akik több mint tíz öklözővel rajtoltak.

Nem csoda, hogy dinamikusan fejlődik a szakosztály, hiszen a magyar sport egyik legjobb utánpótlás-nevelő szakembere segíti a fiatalokat.

– Az újságírók és sportszakértők szavazatai alapján edzőnket, Drexler Gézát beválogatták a legjobb negyven magyar utánpótlás-szakember közé, ami hatalmas büszkeség volt számunkra. A Magyar Ökölvívó Szakszövetség csapatainak rangsorában az első tízben végzünk, utánpótlásban pedig Magyarország legjobb műhelye vagyunk.

Misiék 2019-ben sem szeretnének lassítani, hiszen tele lesz az év új kihívásokkal.

– Barbosu Tibi felnőtt korosztályba lép, és akár alapember is lehet a válogatottnál is, ahol esélyt látnak arra, hogy esetleg olimpiai kvótáért harcoljon, ebben pedig szeretnénk neki segíteni. 2019-ben is jó lenne minden korosztályos országos bajnokságról érmet hozni, és továbbfejleszteni a szakosztályunkat.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!