Tenisz
Piros Zsombor

Esport: „Szuper volt újra LAN környezetben játszani” – interjú Yem Richárddal

Publikálva: 2021.07.26 Frissítve: 2021.07.26 eSport

Rocket League együttesünk kapitánya elégedett volt a csapat teljesítményével a K&H Junior RL 3v3 Kupán.

Július 24-én, szombaton Esport Arénánkban került megrendezésre második alkalommal a K&H Junior Rocket League 3v3 Kupa, ahol fordulatos párharcokon arattak sikert Rocket League játékosaink.  

Együttesünk kapitányát, Yem Richárdot kérdeztük, aki komoly szerepet vállalt a győzelemben.

 

– Milyen érzés volt ismét nézők előtt játszani?

Szuper volt újra LAN környezetben játszani, már nagyon hiányzott. Nehéz volt letörölni a mosolyt az arcomról, rég voltam ilyen boldog a játék miatt.

– Miben kellett változtatnotok 0-2-es hátránynál a D1ABLO ellen? Mi volt az, aminek köszönhetően könnyedén nyertétek a következő három találkozót?

– A D1ABLO nagyon ügyesen játszott, míg a Wild ellen szimplán gyorsabbak és pontosabbak voltunk mert ugyanazt próbálták játszani mint mi. A D1ABLO inkább megvárta hogy eladogassuk a labdákat, nem próbáltak versenyt játszani velünk a levegőben. Sajnos ehhez két mérkőzés kellett, hogy észre vegyem, aztán harmadik meccstől mondtam, hogy változtatunk a taktikán.

– Mi volt számodra a torna legszebb pillanata?

Egyértelműen a Game 5 Overtime ficakom volt a legszebb pillanata a tornának számomra, de talán vetélkedik a döntő megnyerésével.

Szakosztályunk támogatója:

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!