Tenisz
Kincses Kolos

Esport: Pont nélkül a második játéknapon

Publikálva: 2021.11.26 Frissítve: 2021.11.26 eSport

Mindkét találkozón 1-0-s vereséget szenvedtünk.

November 21-én, vasárnap a HPCL második játéknapján a LvL Up Esport mellett a ZTE FC Esport gárdájához látogattunk.

HPCL 3-4. forduló

LvL Up Esport–MTK Budapest Esport 1-0

A találkozót Fehér fejesei nyitották, miután hátvédünk három egymást követő sarokrúgásnál meg tudta előzni őrzőjét. Kétszer a kapus, egyszer pedig a vonalon álló hátvéd mentette meg a hazaiakat a góltól. A negyedik szöglet ellenakciójából azonban vetélytársunk szerezte meg a vezetést.

A térfélcserét követően nem sikerült az egyenlítés, így első vereségünket könyvelhettük el a szezonban.

ZTE FC Esport–MTK Budapest Esport 1-0

A lehetőségek ellenére ismét vetélytársunk szerezte meg a vezetést, ezúttal Gyulai talált be Batik Gergő beadását követően.

A legnagyobb helyzetbe az összecsapás utolsó perceiben kerültünk, amikor a felfutó Mihály tálalt több alkalommal a támadók elé, gól azonban nem született a kísérletekből.

A játéknapot követően a hetedik helyet foglaljuk el a táblázaton.

November 28-án, vasárnap három találkozón is pályára lépünk:

HPCL Magyar Kupa:

TrollFoci-Hálószaggató Esport–MTK Budapest Esport 19:30

HPCL 5-6. forduló:

MTK Budapest Esport–Grosics Alapítvány 21:00

MTK Budapest Esport–PTE PEAC 21:30

Szakosztályunk támogatója:

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!