Atlétika
Krizsán Xénia

Esport: mindhárom mérkőzésünk döntetlennel zárult

Publikálva: 2022.01.18 Frissítve: 2022.01.18 eSport

A három szerzett ponttal visszavettük a negyedik helyet a tabellán.

Január 16-án, vasárnap a Magyar Pro Clubs Bajnokság (HPCL) nyolcadik játéknapján három összecsapás várt együttesünkre, miután a Hajdúnánás elleni találkozó időpontját a két csapatkapitány közös megegyezés alapján erre a hétvégére kérelmezte. Emellett a ZTE FC és a Grosics Alapítvány együttese várt ránk.

HPCL 13. forduló:

MTK Budapest Esport–Hajdúnánás Fk – Goolasso 1-1

A mérkőzést együttesünk kezdte jobban. Az első játékrészben öt alkalommal veszélyeztettük a vendégek kapuját. Ellentámadásukat követően azonban mégis a Hajdúnánás szerezte meg a vezetést, miután Pokoly Zsombor két hátvédünk közül kibújva a hálóba tudta juttatni a játékszert.

A térfélcserét követően sikerült a kezdeményezést magunkhoz ragadni, amely a 60. játékpercben tetőzött. A debütáló Juhász lövése pattant a kapufáról a háló belsejébe. A középkezdést követően rögtön érkezett a vendégek válasza Burai révén, aki közel járt ahhoz, hogy csapata ismét előnybe kerüljön.

A lehetőségek ellenére egyik félnek sem sikerült megszereznie a három pontot.

HPCL 15. forduló:

MTK Budapest Esport–ZTE FC Esport 1-1

A zalai gárda csapatunkhoz hasonló ambíciókkal rendelkezik, és kapitányuk győzelmet várt ettől a találkozótól.

Juhász és Gódor azonban ezt a tervet hamar átírta, és az első adandó lehetőségből betalált támadónk a 4. percben. Binder passzát megkapva szélsőnk két embert cselezett ki, majd Gódor szintén túl tudott járni több védő, illetve a kapus eszén is. Az akciót az ötösről helyezett lövésével fejezte be, ami a menteni igyekvő hátvéd mellett haladt el.

A félidő végén első komolyabb lehetőségéből be tudott találni vetélytársunk. amikor Batik passzát a leshatárról induló Bálint Dominik váltott gólra.

A második játékrészben Balásfalvi mellett Fehér és Juhász is közel járt a második gólhoz, azonban próbálkozásaik elkerülték a kaput. Az összecsapást Pápai kísérlete zárta, aki a tizenhatos széléről lőtt kapura.

Tizenkét lövésünk mellett három alkalommal tudott mindössze veszélyeztetni vetélytársunk.

HPCL 16. forduló:

Grosics Alapítvány–MTK Budapest Esport 1-1

A szezon meglepetéscsapata jutott a 20. percben előnybe, miután az ellentámadást Kovács gólra tudta váltani. Az egyenlítés a 31. percben érkezett Binder révén, aki Balásfalvi villanását követően értékesítette a jogosan megítélt büntetőt. Binder magabiztosan, a vetődő kapussal ellenkező irányba lőtte a labdát a kapu bal sarkában.

A sikerért csapatként küzdő hazaiak látványos támadójátékukkal több lehetőséget is ki tudtak dolgozni.

A második játékrészben a két középpálya közötti csatáról szólt, amit a két félidő közötti statisztika kiválóan ábrázol, hiszen Juhász utolsó perces kísérletén kívül nem változtak a mutatók.

A három szerzett pontnak köszönhetően visszavettük negyedik pozíciónkat a táblázaton, a dobogós helyet elfoglaló riválisaink azonban távolodni tudtak.

Szakosztályunk támogatója:

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!