Karate
Sterck Laura
Régi riválisait legyőzve állhatott a dobogó legfelső fokára.
A nyári labdarúgó-Európa-bajnokság alatt zajló MOL Eb-Show keretein belül került megrendezésre a MOL Nyári Online Foci Kupa, ahol a FIFA 21 szoftveren mérkőzött meg a hazai elit az értékes nyereményekért. A nyertes például egy PlayStation 5-ös konzolt vihetett haza.
Egyesületünket 1v1-es játékosunk, Majorosi Krisztián képviselte.
Az esemény BO3-as rendszerben került lebonyolításra.
Nyolcaddöntő: (Szentgyörgyvölgyi „GrislyJam22” Örs)
Krisz a legjobb tizenhat között rögtön riválisával találkozott, akivel a K&H e-kupán a döntőben küzdött meg. Játékosunk ezúttal a negyeddöntőbe jutott sikerével, a párharcot 2-1-re nyerte a DVSC esportolójával szemben.
Negyeddöntő: (Leves19)
A következő akadályt könnyebben vette Chris_Maj, mindkét találkozóját megnyerve jutott be a legjobb négybe.
Elődöntő: (Hajdú „tooFrez_x10” Viktor)
A fordulatos mérkőzéseken Krisz bizonyult jobbnak, és jutott a döntőbe. Három összecsapásra volt szükség, hogy kiderüljön, melyik fél juthat a fináléba.
Döntő: (Gogetinho)
Gogentinho sem tudta megállítani Kriszt, aki ezzel egy PlayStation 5-ös konzollal, illetve tizenkétezer FIFA ponttal lett gazdagabb, amit az Ultimate Team játékmódban tud felhasználni csapata erősítésére.
Szakosztályunk támogatója: