Taekwondo
Salim Sharif

Esport: Hibátlan hétvége

Publikálva: 2021.05.12 Frissítve: 2021.05.12 eSport

Mindhárom összecsapáson nyertünk vasárnap este, ráadásul kapott gól nélkül teljesítettük a három mérkőzést.

Május 9-én, vasárnap mindkét sorozatban pályára léptünk. 

HPCL Magyar Kupa, harmadik kör

ZTE FC Esport–MTK Budapest esport 0-3

Lehengerlő játékot mutattunk be az összecsapáson, ahol már a térfélcserét megelőzően két alkalommal betaláltunk. A gólokat nagyszerű összjátékok előztek meg, amelyet a zalai védők nem tudtak lekövetni. Remek formában lévő középpályásunk, Batik Gergő duplázni tudott. 

A következő körben a LvL Up Esporttal mérkőzünk meg az elődöntőbe kerülésért.

HPCL I. osztály:

11-12. forduló

PTE PEAC–MTK Budapest esport 0-1

A pécsi együttesre már az első játékrészben komoly nyomást gyakoroltunk, gólban ez a fölény azonban nem mutatkozott meg. Öt kísérletünkből három eltalálta a hazaiak kapuját, hálóőrük viszont mindegyik próbálkozásunkat hárítani tudta.

Az áttörést a 47. perc hozta meg, amikor Nyári átadását Majorosi értékesítette. Szélsőnk a tizenegyespont vonalából vette be a kaput.

A 72. játékpercben Kovács szabálytalanságát követően büntetőhöz jutott a hazai csapat, amit az együttes kapitánya jócskán a kapu felé lőtt. Meglepő hibát láthattunk a rutinos játékostól. A tizenegyest követően ismét átvettük az irányítást, és a játékot irányítva teljesítettük a találkozó hátralévő részét.

Veszprém Futsal eSport–MTK Budapest esport 0-2

A FIFA 20-as széria őszi szezonjának bajnoka utoljára 2020 tavaszán tudott legyőzni minket, ráadásul az utolsó négy találkozón gólt sem kaptunk. .

Az odavágóhoz hasonlóan ismét Fehér szerezte meg a vezetést, majd előnyünket büntető értékesítését követően tudtuk növelni, amivel ismét sikerült ellenfelünkön felülkerekedni.

A Negyedik helyet foglaljuk el a tabellán, tizenkét mérkőzést követően. 

Szakosztályunk támogatója:

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!