Tenisz
Babos Tímea
A Genesis Gaming mellett a Veszprém Futsal Esport együttese ellen is begyűjtöttük a három pontot.
Hétvégén a kiesés ellen harcoló Genesis Gaming elleni meccset követően, a középmezőnybe tartozó Veszprém Futsal Esport gárdájával mérkőztünk meg.
MTK Budapest Esport–Genesis Gaming 1-0
A komoly változásokon átesett együttes új kerettel, illetve új csapatkapitánnyal kezdte meg a kiírást, az összecsapást megelőzően nyolc egységet gyűjtöttek, tíz mérkőzés alatt. Mindkét győzelmüket december 12-én szerezték, amikor az ötödik játéknapon a LvL Up mellett a PTE PEAC esportolóinál is jobbnak bizonyultak.
A két nyertes találkozó még motiváltabbá tette vetélytársunkat, a találkozót – fegyelmezett játékukkal – sokáig kontrollálni tudták. Az áttörést Pápai szöglete hozta, amikor az üresen maradó Kovács Dániel továbbított Gódornak, támadónk pedig az őt blokkolni próbáló védő lába mellett helyezte a játékszert a kapuba.
Védelmünket dicséri, hogy a vendégek nem jutottak el kapuralövési kísérletig sem.
Veszprém Futsal Esport–MTK Budapest Esport 0-1
A két együttes közötti összecsapásokat rendszerint egy gól döntötte el a közelmúltban Az előző szezonban mindkét alkalommal hátvédünk, Fehér Bálint talált be, a bajnoki címünkkel záruló kiírásban azonban gól nélkül értek véget a találkozók.
A mérkőzésen a hazaiak középpályásai is erősen kivették a részüket a védekezésből, így Gódorék előtt kevés lehetőség adódott a vezetés megszerzésére. A Kovács Dániel által vezetett védelem azonban segítette támadóinkat, mivel már a csírájánál elfojtották a lehetséges ellenakciókat, így mi tudtuk irányítani a találkozót. Mindezt bizonyítja, hogy kapusunknak, Bíró Andrénak mindössze egy alkalommal kellett védenie a kilencven perc alatt.
A három pontot érő találatot légiósunk, Orkhan Aliyev szerezte a 87. percben. Szélsőnk remekül indult be két hazai hátvéd között és Gódor tálalt elé remekül.
Két győzelmünknek köszönhetően jelentősen zárkóztunk az élmezőnyre.
December 21-én, a szlovén Olimpija Ljubljana együttesével zárjuk a Bajnokok Ligája csoportkörét, ott komoly esélyünk van, hogy továbbjussunk a kvartettből.
A HPCL január 9-én folytatódik.
Szakosztályunk támogatója: