Karate
Hárspataki Gábor
Szombaton három játékosunk – egyéniben – a HUNESZ Masters havi döntőjén vesz részt, vasárnap a HPCL Magyar Kupa döntőjében lép pályára csapatunk.
FIFA Pro Clubs:
A Magyar Pro Clubs Bajnokság (HPCL)végeztével rendezik meg a HPCL Magyar Kupa döntőjét. Vasárnap együttesünk a HELL Honvéddal mérkőzik, ők a Mezei Vill FC mellett a Fertőszentmiklós, a Grosics Alapítvány, illetve a TrollFoci-Hálószaggató csapatánál bizonyultak jobbnak a fináléig vezető úton. A döntő vasárnap 20:00-kor a liga Facebook oldalán követhető élőben.
A Magyar Kupa ágrajza IDE kattintva tekinthető meg.
FIFA 1v1:
A HUNESZ Masters havi döntőjére három játékosunk is kvalifikálta magát, így a nyolcfős mezőnyben a Puskás-Suzuki-kupát megnyerő Pápai „Kubu” Bálint mellett Horváth Gábor és Kovács Dániel is jelen lesz szombaton. Az utolsó selejtezőn utóbbi két játékos játszotta a már tét nélküli döntőt, hiszen a legjobb négy automatikusan részt vehet a havi finálén, így az összecsapás mindössze a kiemelésről döntött.
Pápai Bálint így vélekedett a hétvégi tornáról:
– A HUNESZ Masters havi döntőjén talán én vagyok az, akit a legkevésbé ismernek a mezőnyből, ami egyfajta előny lehet. Szeretném minél jobb eredménnyel zárni a hétvégét!
Szakosztályunk támogatója: