Karate
Hárspataki Gábor
Interjú a HPCL-Szuperkupa győztes gól szerzőjével, Juhász Marcellel.
Juhász Marcell szabadrúgásból szerzett győztes gólt a TrollFoci-Hálószaggató elleni Szuperkupa-találkozón. Játékosunk többet között arról beszélt, hogy már a felkészülés során is eredményes volt rögzített szituációból.
– A mérkőzés gyakorlatilag a középpályán játszódott, mindkét csapat nagyon jól védekezett. Szinte végig hiba nélkül játszottunk mi is és az ellenfelünk is.
– Meg volt előre beszélve, hogy Te végzed el a szabadrúgást?
– A felkészülés során hányszor jött össze a gólszerzés?
– Gyakorlásoknál többször lőttem szabadrúgásból gólt, és mivel nagyon kevesen rúgják rá közvetlenül, így talán ez váratlan is lehetett a kapus számára. Természetesen a szerencse is közrejátszott, de nagyon boldog voltam, hogy így sikerült.
Szakosztályunk támogatója: