Taekwondo
Salim Sharif
A futball történetének egyik legnagyobb hatású edzőjeként tartják számon Jimmy Hogant, aki nemcsak az MTK-ra, hanem a magyar futballra is jelentős befolyást gyakorolt. Most nagyságához méltó síremléket kapott Burnleyben.
A gyors, rövidpasszos skót stílus „prófétája” 1916 tavaszán érkezett Magyarországra, és bár az MTK-val nyert három bajnoki cím ékes bizonyítéka sikereinek, nem feltétlenül adja át, milyen fontos szereplője a világfutball történetének. A történelem vihara által szétszórt korábbi magyar játékosai több országban értek el sikereket, de emellett a harmincas évek osztrák csodacsapatára (Wundermannschaft) és az NSZK-val később világbajnoki címet nyerő Helmut Schönre is nagy hatással volt.
Miközben ezekben az országokban többé-kevésbé megkapja azt a tiszteletet, ami kijár neki, addig szülőhazájában mintha jóval kevésbé lennének tisztában munkájával (sőt, korábban volt, hogy kifejezetten ellenségesen kezelték), még úgy sem, hogy az egyik legnevesebb angol szakíró, Jonathan Wilson a legnagyobb hatású brit edzőnek nevezte.
SIMON EVANS, A REUTERS VEZETŐ FUTBALLSZAKÍRÓJA, KORÁBBI BUDAPESTI TUDÓSÍTÓJA:
„Amikor Budapestre érkeztem a Reuters tudósítójaként, az MTK-nál skótként hivatkoztak Jimmy Hoganra, úgyhogy akkoriban nem nagyon foglalkoztam vele, hiszen az internet előtti időszakban nehezebb is volt utánamenni a történetének. Ezért is ért meglepetésként, amikor kiderült, hogy hozzám hasonlóan a Burnley melletti Nelsonból származik, no meg az is, milyen nagy hatású személyisége volt a világ futballjának. A sírkőátadás szervezőinek kezdeményezése rendkívül fontos, ez is segít abban, hogy a helyiek tisztában legyenek Hogan jelentőségével, örökségével, ami joggal töltheti el őket büszkeséggel.”
Hogan elképzelései jelentősen különböztek az angol stílustól, talán pont ez az „ideológiai” különbség volt a fő oka annak, hogy saját (futball)felsőbbrendűségéről meggyőződő angol labdarúgás különcként kezelte. Míg az alakuló közép-európai országokban fogékony és tehetséges tanulókra talált.
Az is szemléletes, hogy Jimmy Hogan az évszázad mérkőzésén sem hazája, hanem a 6:3-ra győzedelmeskedő magyarok vendégeként vett részt. Az Aranycsapatot irányító Sebes Gusztáv állítólag itt mondta azt, hogy „minden, amit a futballról tudunk, Jimmy Hogantől tanultuk”.
A letaglózó vereség önreflexióra késztette, ráébresztette az angolokat arra, a futballt lehet másképp (sokkal szebben, jobban) is játszani, tehát, azt sem túlzás állítani, ha ugyan közvetetten is, de végül hazájának labdarúgására is hatással volt.
Mégis, Jimmy Hogan jeltelen sírban aludta örök álmát Burnleyben. Eddig.
A korábbi Burnley-legendák emlékét ápoló Turf Moor Memorial Garden vezetője, Peter Briggs és édesapja, a korábbi polgármester, Charles úgy döntött, megkeresik a klub korábbi játékosának végső nyughelyét. A feladat persze nem volt egyszerű, hiszen – mint azt a helyszínen megtudtuk – az 1974-ben elhunyt trénert három másik rokonával temették el (valami családi vita állhatott a síremlék hiányának hátterében), akiknek más volt a vezetékneve. A Briggs család azonban a városi tanács segítségével megtalálta a sírhelyet, mi is meggyőződhettünk róla, ez gyakorlatilag két sír közötti sima földdarab volt, majd gyűjtést szervezett, amelybe az MTK és a Magyar Sportújságírók Szövetsége is bekapcsolódott. A magyar klub köszönőlevelet küldött a mai ünnepség alkalmából.
A ceremóniára október 8-án pénteken, az 1882-ben született Hogan születésnapján került sor, ezt azért fontos kihangsúlyozni, mert még mindig rengeteg forrás hibásan (október 16.) tünteti fel az edző születési dátumát.
A festői, Pennine-hegységtől körbeölelt környezetben, az előrejelzések ellenére verőfényes napsütésben („Jimmynek ez tetszett volna” – jegyezte meg unokája) gyűltek össze az Aston Villa, a Bolton, a Burnley, a Celtic és a Fulham (a londoni klub kommunikációs igazgatója elárulta, irodájukat egy szaltózó Gera Zoltán-fotó díszíti) képviselői és természetesen Jimmy Hogan családtagjai is.
Az esemény Burnley polgármesterének beszédével indult, majd katolikus szertartással folytatódott, ugyanis Hogan mélyen vallásos volt, amit esetenként némileg furcsán fejezett ki, a Celticnél állítólag szokása volt imát mondani a kapus kesztyűje felett, és időnként megáldotta játékosait.
A folytatásban lapunk munkatársa tolmácsolta a Nemzeti Sport főszerkesztőjének, a Magyar Sportújságírók Szövetsége elnökének, Szöllősi Györgynek a szavait:
„Ahogyan leghíresebb tanítványa, volt játékosa, Guttmann Béla, úgy az Aranycsapat, a Mágikus magyarok taktikáját kidolgozó nagy edzők is szinte mind az MTK-iskolából, a hogani hagyományból érkeztek. Maga, a korábban idézett Sebes Gusztáv szövetségi kapitány éppen úgy, mint a hátravont középcsatár posztját megteremtő Bukovi Márton vagy Sebes közvetlen munkatársa, Mándi Gyula. Vagy akár az MLSZ akkori főtitkára, Titkos Pál.”
Ezután munkatársunk a manchesteri magyar konzulátus képviselőivel megkoszorúzta a síremléket. A sírkő hátulján korábbi szigetországi klubjainak és az MTK Budapestnek a címere is helyet kapott – csakúgy, mint a Magyar Labdarúgó-szövetségé is.
Ősi angol–magyar futballbarátság, fagyos évtizedekkel
Az a tény pedig, hogy a fentebb már említett Sebes-idézet került a sírkőre, ékesen bizonyítja, hogy az angolok tudják, az Aranycsapat szövetségi kapitányának méltatása talán a legszemléletesebb bizonyíték arra, mekkora hatással volt Jimmy Hogan az egyetemes futballra.
A temetőből aztán a Burnley stadionja (Turf Moor) felé vettük az irányt, a mellette található emlékkertben pedig felavatták az egykori edző emléktábláját, amelyre arany betűvel került föl a neve.
Ahogy megérdemli.
Forrás: nso.hu