Karate
Hárspataki Gábor
Öngüt Tamás Günes győzött az Első Szombat IM-körén, de több sakkozónk is remekül szerepelt az elmúlt napok versenyein.
Egymást követik a sakkversenyek, és vállalkozó szellemű játékosaink szívesen indulnak is rajtuk – jelenti szakosztályvezetőnk, Kocsis József, és kihangsúlyozza, persze, vannak olyanok is, akik egyelőre érthető módon nem kockáztatják a részvételt.
E hét szenzációja egyértelműen Öngüt Tamás Günes győzelme volt az Első Szombat IM-körén. Tomi kiváló hajrával, utolsó három mérkőzését megnyerve lett első, Kilenc játszmából 6 pontot szerezve. Sajnos, az IM-normához ez nem volt elég, de a jövőre nézve igen biztató a teljesítménye, amelyhez 27 élőpont is párosult.
Vendégjátékosunk, Marosi Levente hosszú versenyzési szünet után 50 százalékos teljesítményt ért el, ami nem kiváló, de nem is rossz, ahogyan az sem, hogy a Nádassy-csoportban Lakatos Tamás múlt havi nagy sikere után újabb 52 ponttal növelte pontszámát. Az FM-B csoportot a már velünk dolgozó, hozzánk igazolni szándékozó Thierry Edvárd nyerte fölényesen, és ezzel átlendült az 1700-as határon, míg Kiss Inez most gyakorlásképpen indult a sokkal erősebbek között.
Időközben Szegeden is nagyszabású nyílt verseny zajlott le Maróczy Géza születésének 150. évfordulója alkalmából. Versenyzőink közül a legjobb helyezést Mátyássy Lázár érte el, aki a 31. helyen zárt 4 ponttal, az U20-asok között pedig negyedik lett (11 évesen), és mostani csúcsélőjéhez még szerzett is egy keveset. Koltai Dóra 50 százalékos teljesítménnyel negyedik lett a nők között, és 15 élőt nyert. Egyed Judit nagyon hosszú versenyzői szünet után még nem találta meg igazi formáját, 3 ponttal végzett, de jót gyakorolt a hamarosan következő NB I-es meccsre.
A további augusztusi versenyek:
Hóbagoly-kupa: augusztus 14-16.
Korcsoportos ob: augusztus 15-19.
Rákosmente open: augusztus 20-23.
Keszthely open: augusztus 21-19.
Budapest open: augusztus 21-19.
Zalakaros open: augusztus 31-szeptember 6.