Vívás – kard
Szatmári András

Cselgáncs: Üveges Attila jutott a legtovább a győri ifjúsági Európa-kupa első napján

Publikálva: 2022.11.19 Frissítve: 2022.11.19 Cselgáncs

Üveges két-két győzelemmel és vereséggel fejezte be – szombaton – a 60 kilósok között, míg Lauter az első meccse után búcsúzott a 66 kilósok mezőnyében a győri Olimpiai Sportparkban.

Az első versenynapon két cselgáncsozó képviselte az MTK Budapest színeit a Győrben zajló ifjúsági Európa-kupán. A 16 éves Üveges Attila a 60 kilósok versenyében indult, és rögtön győzelemmel kezdett az ukrán Gyenyisz Tomcsuk ellen az első körben, ezután viszont kikapott a szlovák Matej Klobucniktól a legjobb 32 között. Szerencsére Üveges legyőzője később eljutott az elődöntőig (mi több utána a fináléig is), így versenyzőnk a vigaszágon folytathatta. Ott előbb legyőzte a román Iustin Rust, majd nem bírt az ukrán Olekszandr Martincsukkal, így kiesett.

A szintén 16 esztendős Lauter Viktor Botond pályafutása első ifjúsági Európa-kupa-viadalán szerepelhetett. A 66 kilósok között induló reménységünk vereséget szenvedett az ukrán Klim Lantusenkótól az első összecsapásán, a legjobb 32 mezőnyében, ezzel pedig véget ért a versenye.

Vasárnap Bertalan Balázs (73 kg) és Bötös Noel (90 kg) lép tatamira a mieink közül.

 (Forrás: EJU)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!