Atlétika
Szabó Beatrix

Cselgáncs: kilenc MTK-s versenyzőnek szurkolhatunk az U23-as ob-n

Publikálva: 2021.10.15 Frissítve: 2021.10.15 Cselgáncs

Október 16-án, szombaton rendezik meg az U23-as korosztály országos bajnokságát Cegléden, ahol az MTK Budapest színeit kilenc dzsúdós fogja képviselni.

Az U23-as korosztály országos bajnokságát rendezik október 16-án, a ceglédi Ungvári Miklós Judo Központban; az eseményen a férfi és a női mezőnyben egyaránt hét súlycsoportra lesznek bontva a fiatalok. A tavalyi, győri ob-ról összesen öt medállal (egy ezüst és négy bronz) távoztak klubunk indulói. Idén összesen kilenc MTK-s cselgáncsozó méreti meg magát (mindannyian fiúk), és többen közülük éremért szállnak harcba. A versenyzőkkel kapcsolatban a szakosztályunk vezetőedzője, Pánczél Gábor nyilatkozott honlapunknak.

– A legkönnyebb indulóink 66 kg-ban találhatók, ráadásul ifikről, juniorokról beszélünk esetükben: Gábor Áron, Kalász Ádám, Kalász Ákos és Szánti Gábor is ebben a súlycsoportban fog tatamira állni – kezdi az áttekintést a szakember. –  Az eseményhez képest fiatal versenyzőkről beszélünk, így elsősorban azt szeretném, hogy minél több tapasztalatot szerezzenek, azonban nagyon ügyes srácokról van szó, szerintem nyert meccsekről is beszélhetünk esetükben. Kittler Rudi – 73 kg-ban – szintén fiatal, akire valószínűleg nehéz mezőny vár, ettől függetlenül nem fogja magát könnyen adni. Rajkai Robi a 81 kilogrammosok mezőnyében aranyesélyes, hasonlóan Tóth Benedekhez, 90-ben, aki most egy kategóriával feljebb fog indulni; a súlycsoport váltás oka az, hogy szétszedjük a győzelemre esélyes versenyzőinket. Mellette Alacsony Levente is ott lesz Cegléden. Bebéhez hasonlóan Gőz Roland is ugrott egy kategóriát, ő a 100 kilósok között fogja megméretni magát. Bár a felkészülését betegség hátráltatta, az ő esetében is bízom az éremben. Remélem ügyesek lesznek a srácok, Rajkai, Tóth és Gőz esetében pedig megfelelő felkészülési állomás lesz a novemberi korosztályos Eb-t tekintve.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!