Atlétika
Krizsán Xénia

Cselgáncs: Tóth Krisztián a legjobb 32 között búcsúzott Párizsban

Publikálva: 2024.07.31 Frissítve: 2024.07.31 Cselgáncs

A -90 kilogrammos Tóth Krisztián első mérkőzésén kikapott és kiesett szerdán a párizsi olimpia cselgáncsversenyében.

Az MTK Budapest klasszisa, Tóth Krisztián – aki bronzérmet nyert a tokiói játékokon – a 32 között a román Alex Crettel találkozott, akit legyőzött eddigi egyetlen összecsapásukon, a tavalyi Európa-bajnokságon. A nemzetközi eredményeket tekintve az ellenfél egy Eb-bronznál tartott, míg a 30 éves magyar vb-ken kétszer, Eb-ken pedig már ötször állhatott dobogóra.

Második csatájukra a Mars-mező Arénában került sor, ahol Cret kezdett jobban, kétszer is földharcra kényszertette Tóthot, akit egy perc után meg is intettek. A magyar dzsúdós remek válldobást indított, de nem tudta továbbvinni az akciót, viszont Cret is megkapta a figyelmeztetést. Az alapidő lejárta előtt megint Tóthot intették, majd jöhetett az aranypontig tartó ráadás. A hosszabbításban a román cselgáncsozó volt aktívabb, ami szűk másfél perc elteltével újabb figyelmeztetést ért a magyar versenyző számára, és a harmadik intés már a leléptetését jelentette.

A hétfős magyar küldöttség talán legnagyobb éremesélyese így helyezetlenül zárt a francia fővárosban.

Krisz így értékelt a mérkőzés után a távirati irodának: – Elég közel álltunk egymáshoz, mégis az ő fogása többször érvényesült, mint az enyém. Ez a sidóban is megmutatkozott. Megelőzött technikákkal, jogos volt a harmadik intés is, amivel elvesztettem a mérkőzést. Igazából még nem tudom, hol keressem a hibát, úgy érzem, nem voltam stresszes. Nagyon akartam azt, hogy történelmet írjak, hogy én legyek az első magyar cselgáncsozó, aki két olimpiai érmet nyer. 
Hangsúlyozta, volt olyan időszaka a mérkőzésnek, amikor sikerült román ellenfele fölé kerekednie.
De ez nem volt elég sajnos. Visszajött az aranypontra, ami ráadásul az én pályám szokott lenni az esetek többségében, de most nem ez történt – tette hozzá.

(Forrás: MTI; a kép forrása: EJU)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!