Atlétika
Renner Luca

Cselgáncs: két MTK sportoló indul a kedden kezdődő ifjúsági Európa-bajnokságon

Publikálva: 2021.08.16 Frissítve: 2021.08.16 Cselgáncs

Az augusztus 17-19. között a rigai ifjúsági Európa-bajnokságon egyesületünkből két dzsúdósnak, Gábor Áronnak és Kalász Ádámnak is szurkolhatunk.

Népes mezőny vág neki az augusztus 17-én, kedden kezdődő ifjúsági Európa-bajnokságnak, a lettországi Rigában. Összesen 37 ország 392 versenyzője áll tatamira, hogy megmutassa tudását, köztük az MTK Budapest tehetségei, az egyaránt 2004-es születésű Gábor Áron (60 kg) és Kalász Ádám (66 kg). Az biztos, hogy nem lesz könnyű dolga a fiataloknak, hiszen a két legtöbb indulóval rendelkező súlycsoportban szerepelnek: az első helyen kiemelt Áron mellett 32, míg Ádám mellett 34 másik versenyző igyekszik az érmes helyek valamelyikét megszerezni.

Klubunk ifjú cselgáncsozói sem feltett kezekkel érkeznek, ezt már az idén nyári eredményeik is mutatják. Mindketten remekül szerepeltek a kontinensviadalt megelőző megméretéseken, Áron három Európa-kupán is érmet (két ezüst, egy bronz) tudott szerezni, míg Ádám nyakába a teplicei viadalon akasztottak bronzérmet. Előbbi versenyző a július második felében rendezett, számára második hellyel végződött kupa után nyilatkozott az Európa-bajnokságról.

– Onnan is éremmel szeretnék távozni, és az sem lenne baj, ha aranyszínű lenne. Ettől függetlenül erős a mezőny, nem érdemes jósolgatni. Kihozom magamból a maximumot, aztán meglátjuk, mire lesz elég.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!