Karate
Hárspataki Gábor

Cselgáncs: Érmek és egy nagy visszatérő a felnőtt ob-n

Publikálva: 2021.11.24 Frissítve: 2021.11.23 Cselgáncs

Az MTK Budapest versenyzői egy arany- és két ezüstéremmel fejezték be a zalaegerszegi felnőtt országos bajnokságot. Az utóbbi medálok közül az egyiket – a hosszú idő után újra tatamira lépő – Erdélyi-Joó Abigél nyerte. Egyesületünk szakosztályának vezetőedzője, Pánczél Gábor értékelte a viadalt.

Zalaegerszegen rendezték a 69. férfi és 38. női országos bajnokságot, amelyen az MTK Budapest dzsúdósai közül hatan indultak. A férfiak mezőnyében Tóth Benedek (81 kg) a dobogó legfelső fokára állhatott, míg Szánti Gábor a második helyet szerezte meg a 66 kilósok között. Ugyanebben a súlycsoportban Gábor Áron hetedik lett, Kittler Rudolf (73 kg) az ötödik pozícióban végzett, Alacsony Levente (90 kg) pedig az első körben kapott ki.

– Önmagában is „vérzivataros” országos bajnokság volt ez a klubunk szempontjából, ugyanis két éremesélyesünk is megbetegedett a verseny előtt: a 90 kilósok közül Gőz Roland, a 81 kilósok közül Rajkai Róbert hiányzott. Tóth Krisztián szintén nem tudott indulni, külföldi szereplés miatt, így az ob-n szereplő csapatot erősen tartalékosnak nevezhetjük. Azt viszont mindenképp hozzá kell tenni, hogy a többi egyesület esetében is voltak bőven hiányzók – kezdi Pánczél az értékelést, majd áttér a versenyzőkre. – Szánti Gabi döntője kellemes meglepetés, esetében a pontszerző hely volt az elvárás. Élt a szerencséjével és a jó formájával, így nagyon jó eredményt ért el. Tóth Bebe első helye szintén elvárható volt, míg Kittler Rudi ötödik helyét a verseny előtt aláírtuk volna, a harmadik helyért folytatott összecsapását látva azonban meg lehetett volna a bronz; sajnos eltaktikázta azt a mérkőzést. Alacsony Levi sajnos olyan ellenféltől kapott ki, akivel együtt készül (a KSI-s Veres Márton – a szerk.), a verseny után nem sokkal pedig lebetegedett; gyanítom, hogy már Zalaegerszegen sem volt százszázalékos állapotban. Gábor Áron ifiként, súlycsoportváltás után lépett tatamira, ennek fényében a hetedik hely megsüvegelendő; hosszú távon komoly dzsúdós válhat belőle. Mindent összevetve tisztességgel helytálltunk.

A női mezőnyben a verseny legnagyobb visszatérőjét köszönthettük: a kétszeres Európa-bajnok és olimpikon Erdélyi-Joó Abigél (70 kg) három év után versenyzett újra, és ha már elindult, rögtön a döntőig menetelt, amely után ezüstérmet akasztottak a nyakába.

– Abigél kilenc felnőtt magyar bajnoki aranyat nyert eddig, a tizediket mindenképpen szeretnénk neki összehozni. Most is ez volt a cél, egy hajszál választotta el a diadaltól. Ahhoz képest, hogy a riói olimpia óta két gyermek édesanyja lett, ez nagyon tisztességes teljesítmény, ráadásul a szokásos súlycsoportjánál eggyel lejjebb indult. A folytatással kapcsolatban nehéz mit mondani, nagyon pici még a második gyereke, egy ideig még biztos nem fogja az élsportot előtérbe helyezni. Ami biztos, hogy nagyon jól érezte magát a tatamin, ráadásul az eredmény is megerősítette, hogy van keresnivalója a mezőnyben. Remélem, hogy láthatjuk még az edzéseken és versenyeken, illetve hogy a tizedik bajnoki cím össze fog jönni számára.

Fotó: Katona Tibor/Zalai Hírlap

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!