Atlétika
Krizsán Xénia

Atlétika: „Mindent az atlétikának köszönhetek” – Knipl István (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2023.04.28 Frissítve: 2023.04.27 Atlétika

Atlétika-szakosztályunk vezetője, Knipl István a Magyar Atlétika Szövetség weboldalának adott interjút.

– Kezdjük a sportpályafutásoddal! Mikor és hol kezdtél el atlétizálni?

– Nagyon későn kezdtem, egy hónappal az érettségi előtt mentem a pécsi pályára. Ez ma nagyon szokatlan lenne, de nálam ez is elég volt. Olyan eredményeim voltak iskolai futóversenyeken, hogy az egyik barátom kapacitált, menjek már az atlétákhoz, mert ők sem tudnak jobbat, megállnám a helyem. Elmentem és kiderült, hogy igaza volt, én meg ott ragadtam. Fogarassy Sándor volt az első edzőm, nagyon sokat köszönhetek neki. Nemrégiben találkoztunk a mezei futó országos bajnokságon, még mindig ugyanaz a tűz ég benne, mint amikor én voltam nála. Aztán a fővárosba kerültem, és a Budapesti Honvédnál versenyeztem. Ott is nagyon sokat fejlődtem, a pécsi salakpálya után a Honvédban jobbak voltak a körülmények, és sokat jelentett az is, hogy Török János, illetve Zemen János lett az edzőm.

– Éppen Zemen János 1500 méteres országos csúcsát döntötted meg, ha jól emlékszem.

– Igen, így volt, ez 1984-ben történt a Népstadionban. Ez a csúcs elég sokáig élt, Tölgyesi Balázs az 1996-os olimpián döntötte meg. 1985-ben kétszer javítottam fedettpályás országos csúcsot, amelyet tavaly szárnyalt túl Szögi István.

– Vannak, akiket agyon nyom a teher, ha otthon kell versenyezni. Neked ez nem okozott gondot?

– Nem, éppen ellenkezőleg. Az atlétikában hozzá kell szokni a különböző körülményekhez, és ha az embernek már van tapasztalata, úgy könnyebb! 1985-ben például Athénban bevezettek minket egy alagútba, onnan kellett kimenni a pályára, mi meg ott toporogtunk metlachi borításon a szöges cipőben, nagyon furcsa volt, de rájöttem, hogy ehhez is lehet alkalmazkodni.

– Az 1988-es budapesti fedettpályás Európa-bajnokságon nagyon hajráztál az 1500 méteres döntőben, és majdnem meglett a harmadik hely.

– Nemrégen találtam meg a finn nyelvű közvetítést a versenyről, amely a Facebook-oldalamon látható. Kicsit elrontottam a versenyt, hagytam magam bezárni és mire ki tudtam törni, hiába hajráztam jól, a negyedik helyen futottam be.

– Mit adott neked az atlétika?

– Mindent az atlétikának köszönhetek. Barátokat, barátnőket, utazásokat, élményeket, kapcsolatokat. Az 1990-es évekig kiutazni sem volt egyszerű az országból, hát még világot látni, versenyezni. Az itt szerzett kapcsolataimnak köszönhettem, hogy az 1989-es Achilles-ín műtétem után még vissza tudtam térni. Itthon akkor már alig voltak versenyek, én meg elkezdtem a régi nyugati ismerősöket hívogatni, hogy mehetnék-e hozzájuk. Meghívtak, mentem, és ebből fejlődött ki aztán a menedzseri karrierem is.

– Milyen magyar eredményeknek örülnél a budapesti világbajnokságon?

– Szakosztályvezetőként azt szeretném, hogy minél több versenyzőnk bekerüljön a magyar válogatottba, és induljon. A szövetség elnökségi tagjaként pedig azt, hogy az a nagyszerű utánpótláscsapat, amelyik most van, felnőttként is ki tudja majd futni a formáját, és ehhez a világbajnokságon is sikeres lépéseket tegyenek meg, és később is hozzanak dicsőséget Magyarországnak.

– Van-e még valami, amit szeretnél elérni?

– Ha klubszintről beszélünk, akkor szeretném folytatni az építkezést. Amikor az MTK Budapestbe kerültem, 70 atlétánk volt, most 185 van. Azt szeretném, hogy akik nálunk kezdtek, azok itt is teljesedjenek ki, és a környékről is minél több fiatal jöjjön hozzánk. És azt is szeretném, ha ők is megélnék azt, hogy a sport társadalmilag fontos szerepet tölt be, remek közösséget épít, testben, lélekben egészséges embert nevel. Noha az atlétika egyéni sportág, mégis olyan, mint a csapat, vagy nagy család. Ennek a megtapasztalásában szeretném segíteni őket.

Az interjú teljes egészében ITT olvasható.

Forrás: Magyar Atlétikai Szövetség/Várhegyi Ferenc, borítókép: Magyar Atlétika Szövetség

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!