Karate
Hárspataki Gábor

Atlétika: Mátraházán készülnek magasugróink

Publikálva: 2021.10.22 Frissítve: 2021.10.22 Atlétika

Szabó Barbarát, Renner Lucát és Jankovics Dánielt faggattuk az egyhetes edzőtáborról.

Magasugróink Mátraházán vesznek részt egyhetes edzőtáborban, ahol remek körülmények között készülhetnek a téli szezonra. Fedettpályás Európa-bajnoki döntős sportolónk, Jankovics Dániel is ott van a csapattal, és immáron teljes értékű edzésmunkát végez szeptemberi operációját követően.

– Kedd este érkeztem meg, alapvetően vegyes felkészülési fázisban vagyunk, tehát a futások, szökdelések és az erőfejlesztés is helyet kap az edzéstervben. Technikai tréningek nincsenek, azok később épülnek be a programba. Szeptember közepén műtötték a lábam, utána két hét kiesett, de múlt héten már érdemi munkát tudtam végezni, előtte statikus erősítésekkel telt az idő. Egyelőre nincsen panaszom, nem érzem a műtétnek semmilyen hátrányát, remélem így is marad.

Renner Luca is lelkesen kezdett bele a munkába, aki tavaly bokasérüléssel bajlódott, de ez már a múlté.

– Nagyon szép helyen vagyunk és eddig nagyon jó időnk is volt, tehát minden adott ahhoz, hogy megfelelő körülmények között dolgozzunk. Technikai edzések ilyenkor nincsenek, nagyobb hangsúly van a regeneráción és az alapozáson. Szeretem az ilyen kemény tréningeket, és ugyan gyakran előfordul az izomláz, sikerült gyorsan visszarázódni.

Luca azt is elmondta, sokat tanulhat új csapattársától, Szabó Barbarától, aki szintén beszélt arról, hogy érzi magát első MTK-s edzőtáborában.

– Eddig minden remekül alakult, fokozatosan egyre keményebb edzéseink vannak, csütörtökön is két foglalkozásunk volt egy nap. A nyári szezon után volt némi pihenőnk, de úgy érzem, jó állapotban vagyok, mivel régóta csinálom ezt, nem esett vissza a formám a szünet után sem. Erőnlétileg nincs probléma, néha a futások picit nehezebbek. Régen voltam edzőtáborban, a kisfiam már hiányzik, mindig nehéz őt otthon hagyni.

Magasugróink a fedettpályás szezont a tervek szerint januárban kezdik meg.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!