Atlétika
Krizsán Xénia

Atlétika: Egy hónap kihagyás vár Jankovics Dánielre

Publikálva: 2021.09.15 Frissítve: 2021.09.15 Atlétika

Fedettpályás Európa-bajnoki döntős magasugrónk, Jankovics Dániel kés alá feküdt.

Klubunk nagyszerű atlétáját hét éve műtötték meg súlyos sérülése után, amikor több csavarral kellett rögzíteni törött sípcsontját és bokáját. Ezek közül a csavarok közül most egyet eltávolítottak, így Dani egy ideig nem sportolhat.  

– 2014-ben, amikor eltörtem a lábam kilenc csavarral rögzítettek ott egy lemezt. Ezekből a csavarokból kellett most egyet eltávolítani, mert már nagyon kinyomta a bőrfelszínt a bokámnál. Április környékén voltam orvosi vizsgálaton, akkor javasolták, hogy ezt valamikor ki kell szedni. Most van egy hónap pihenőnk, hiszen vége a szezonnak, ezért így időzítettük ezt a beavatkozást.

A 26 éves sportoló azt is elmondta, hogyan zajlik a felépülés folyamata.

– Jövő héten lesz varratszedés, utána már terhelhetem teljes testsúllyal a lábam, egy hónap múlva pedig remélhetőleg elkezdhetek kocogni. A kórházból már hazaengedtek, a többi csavar egyelőre marad bent, azokat bonyolultabb lenne kiszedni. Ezt az egy csavart már muszáj volt kivenni, hiszen egy centiméterrel arrébb csúszott, de így, hogy nem kell sok időt kihagynom, talán olcsón megúsztam.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!