Atlétika
Jankovics Dániel

Atlétika: így zártuk a Gyulai István Memorialt (GALÉRIA)

Publikálva: 2022.08.08 Frissítve: 2022.08.08 Atlétika

Öt versenyzőnknek szurkolhattunk a versenyen.

Augusztus 8-án – hétfőn – Székesfehérvár adott otthont a Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjnak. A sok világsztár mellett hat kék-fehér atlétáért is szoríthattunk. A megméretés a női gerelyhajítással indult, ahol Moravcsik Angéla képviselte klubunkat. Angi hat próbálkozásából csupán egyetlen nem sikerült, a többi öt mind érvényesnek minősült. Legjobb hajítása a negyedik kísérlet volt, az 54.65 méter a hetedik helyet hozta meg számára. A versenyt a kubai Aguilar Yulenmis nyerte meg 61.99 méterrel.

Ezután a következő szám, ahol kék-fehér sportoló indult, a férfi magasugrás volt. Jankovics Dániel az első és második kört abszolválta, ám a harmadik már nem sikerült neki, így 2.10 méteres eredményével a hetedik helyen zárt. Az aranyérmet az olasz Gianmarco Tamberi nyerte meg 2.24 méteres ugrásával.

Női távolugrásban két atlétánk is versenybe szállt, Endrész Klaudia mind a hat kísérletét érvényes eredménnyel zárta, míg Nguyen Anasztázia négy érvényes ugrást teljesített. A két lányunk közül Klaudia végzett előrébb, ő 6.24 méterrel a hatodik, míg Naszti egy hellyel mögötte, a 6.10 méterével a hetedik lett. A számot a szerb Gardasevics Milica nyerte meg 6.83 méterrel.

Rúdugrónk, Nagy Marcell sérülés miatt nem is szállt versenybe (ezért végül csak öt MTK-sportoló állt rajthoz), míg Együd Máté nem ért célba 800 méteren, mert eleve iramfutóként indult.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!