Karate
Sterck Laura
Krizsán Xénia negyedik, Nemes Rita tizedik lett a budapesti világbajnokságon.
Az atlétikai világbajnokság szombati és vasárnapi napján két hétpróbázónknak, Krizsán Xéniának és Nemes Ritának szurkolhattunk.
A lányok már az első nap is kiválóan teljesítettek, de a vasárnapi felvonás során rátettek még egy lapáttal. Előbb távolugrásban Xéni 6.30-cal a harmadik, Rita pedig 6.29-cel a negyedik legjobb eredményt érte el, majd előbbi gerelyhajításban 51.23 méterrel a harmadik legnagyobbat dobta, utóbbi pedig 44.68 méterrel idei legjobbját jegyezte.
A késő délutáni programban már csak a 800 méter várt kiváló sportolóinkra, Krizsán Xénia a hetedik, Nemes Rita a 11. helyről várhatta a számot.
A záró próbában is óriási löketet adott a közönség a magyaroknak: Rita az egyéni csúcsához közeli futással megnyerte az első futamot 2:10.67-es idővel, majd Xéni 2:08.93-mal, fantasztikus hajrával a harmadik helyen zárt a második futamban.
Összesítésben ezzel Krizsán Xénia 6479 ponttal – csupán egy ponttal lemaradva az olimpiai szinttől – a negyedik helyen zárt Katarina Johnson-Thompson (6740), Anna Hall (6720) és Anouk Vetter (6501) mögött, míg Nemes Rita 6232-vel a tizedik helyen végzett, ezzel mindketten mesésen zárták a világbajnokságot.
Világbajnokság - hétpróba