Atlétika: „Sakkjátszma önmagaddal” – Erős Tibor az ultrafutásról

Az MTK Budapest többszörös országos bajnok ultrafutójával, Erős Tiborral beszélgettünk szeretett sportjáról, a győztesen megvívott dupla Balaton-körről, a felkészüléséről és a közeljövő versenyeiről.

– Honnan jött az ötlet, hogy ultrafutó legyél? Mi volt emögött a fő motiváció?

– A futás számomra nem egyszerűen sportág, hanem belső utazás kezdete volt. 39 éves koromban, a lányom születése után döntöttem el, hogy változtatok az életmódomon. Az első kocogásokat még egészségmegőrzésként, feltöltődésként kezdtem el, de hamar beleszerettem az érzésbe, amit a hosszabb távok adtak, miután belevágtam a „Fuss 2016-ban 2016 kilométert” nevű kihívásba. Innentől kezdve jöttek a félmaratonok majd a maratonok is, hiszen úgy éreztem, jól fejlődőm, sikerélményeim voltak, így adták magukat az újabb és újabb célok. Később a határaim feszegetése és a kíváncsiság vitt tovább az ultrafutás felé, így viszonylag hamar, az első futólépésem után három évvel vettem részt az első ultraversenyemen, hat órás futamon, ahol rögtön másodikként értem célba. Ez óriási erőt és lendületet adott, és innen már nem volt megállás. Zsinórban három egymást követő évben (2020-21-22) országos bajnok lettem száz kilométeren, amire a mai napig nagyon büszke vagyok. Motiváció mindig volt: hol újabb verseny, hol jótékony cél, de leginkább az, hogy megtudjam, mire képes a testem és az elmém együtt, ha hiszek magamban.

– Rendkívül pozitív attitűddel állsz hozzá az élethez. Ez mennyire segít a sportpályafutásodban és a futásban?

– A pozitív gondolkodás nem csupán segít, hanem elengedhetetlen ebben a sportban. Az ultrafutás során nemcsak a fizikumot, hanem a mentális hozzáállást is extrém módon próbára teszi az ember. A #Projekt422-vel a hátam mögött már elmondhatom, hogy volt, hogy több, mint 40 órát futottam, szinte alvás nélkül (pontosabban 2x10 perc alvással) – ilyen helyzetekben már nem a láb visz tovább, hanem a hit, a belső erő, és az a képesség, hogy minden nehézségben meglásd a lehetőséget. Próbálom úgy élni az életemet is, hogy minden napban ott legyen valami jó, valami tanulság, és ez a hozzáállás visszaköszön a sportban is. Segít abban, hogy ne csak túléljem a futásokat, hanem átéljem őket – minden egyes méterét.

– Hogy kell elképzelni az ultrafutást? Hogy épül fel az ilyen verseny?

– Az ultrafutás sokkal komplexebb, mint a maraton. Nem csak arról van szó, hogy messzebb kell futni – a táv, a frissítés, a mentális állapot, az időjárás, a tempóbeosztás mind kulcsszerepet játszik. A versenyek előtt alapos felkészülés zajlik: fizikailag és mentálisan is. Hiszek a precíz tervezésben, és így készülök a versenyekre is: percre pontosan megtervezem, mikor kell ennem (energiazselét), izót vagy vizet innom, mikor kell bevennem sótablettát vagy egyéb kiegészítőt. Persze nagyon fontos a körülmények figyelembevétele is, hiszen hiába a pontos tervezés, az időjárásra például nem tudok hatással lenni, így a tervezéssel együtt szükség van a rugalmasságra és a körülményekhez való alkalmazkodás képessége is. A verseny alatt vannak holtpontok, krízisek, amiket meg kell tanulni kezelni. A kulcs a tudatosság és a jelenlét: mikor mit eszel, iszol, hogyan osztod be az erőd, mikor engedsz meg magadnak pihenőt vagy akár pár perces alvást. Olyan, mint egy sakkjátszma önmagaddal – csak 100, 200 vagy akár 400 kilométeren keresztül.

– Picit mesélj a dupla Balaton-körről! Milyen volt ez a megméretés? Milyen volt a célba megérkezni? Úgy láttam, elég sokan fogadtak.

– A #Projekt422, vagyis a dupla Balaton-kör lefutása életem legnagyobb fizikai és mentális kihívása volt. 422 kilométer – ez már nem egyszerű futás, hanem utazás is. Egy olyan út, ahol az ember teljesen levetkőzi a komfortzónát, és megismeri önmaga minden rétegét. Már a felkészülési időszakban éreztem, hogy ez valami más, valami több lesz, mint amit korábban átéltem. Az első körben még ott volt bennem a lendület, az elszántság, a versenyhelyzet izgalma. A második körben viszont már a korábbi tapasztalataim határain túli zónába érkeztem, így ott már különösen fontos volt fejben ott lenni. Voltak mélypontok bőven: alváshiány, fizikai problémák, kimerültség, ám pont az ezekből az állapotokból való visszatérés a legnagyobb élmény. A célbaérkezés pillanata pedig leírhatatlan. Ahogy közeledtem, egyre több ismerős, barát, támogató tűnt fel az út szélén. Amikor pedig beléptem a célkapun, úgy éreztem, hogy az egész 422 kilométer egyetlen pillanatban sűrűsödik össze: hála, megkönnyebbülés, öröm és meghatottság keveredett bennem. És hogy sokan fogadtak? Igen, rengetegen. Ez nemcsak nekem jelentett sokat, hanem annak a célnak is, amit képviseltem: a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány támogatásának. Látni, hogy mennyi ember állt mellém a futás során és a célban is, hatalmas erőt adott – nemcsak akkor, hanem azóta is minden egyes nap. Ez több volt, mint futás. Ez közösségi élmény, misszió volt.

– Hogy zajlik a felkészülésed ezekre a versenyekre? Mennyi ilyen futás fér bele egy évben?

– A felkészülés mindig az adott verseny típusához igazodik. A 24 órás kijelölt pályán körözős verseny más felkészülést igényel, mint egy dimbes-dombos, hosszútávú verseny, mint például a Spartathlon vagy az Ultrabalaton. Hetente hat edzőnapom van (a hétfő a pihenőnapom), ez havi szinten kb. 500-600 km futást jelent. Három hét fokozatos terhelést követi egy pihenő hét, ahol csak 100-120 km-t futok, így jön ki évente 6500-7000 km futás. Mellette rendszeresen járok manuálterápiára, erősítő edzésekre is. Az elmúlt fél-egy évben kiemelt hangsúlyt fektettem a regenerációra, a testem karbantartására, valamint a mentális edzésre. Rendszeresen alkalmazok vizualizációs technikákat, előre „lefuttatom fejben” a lehetséges mélypontokat, és megoldásokat keresek rájuk. Évente egy-két igazán nagy ultraverseny fér bele, mert ezek után hetekig tart a regenerálódás, és fontos, hogy a test és az elme is pihenjen. És természetesen a következő versenyre való felkészülés is fokozatos, amire különösen kell figyelni az ilyen óriási megterhelés után.

– Milyen versenyek várnak még rád idén?

– A következő nagy célom a 24 órás világbajnokság Franciaországban, Albi városában. Ez teljesen más kihívás lesz, mint a #Projekt422: kijelölt pályán zajlik, zárt terepen, és 24 órán keresztül kell futni – megállás nélkül. Itt a koncentráció, a frissítés és a mentális állóképesség kulcsfontosságú. Ez az a világesemény, ahol reményeim szerint Magyarországot képviselhetem, mint válogatott ultrafutó, így óriási megtiszteltetés és felelősség is. A következő hónapok felkészülésről, edzőtáborozásról, mentális tréningről fognak szólni.

– Zárásként, hogyan vezetett az utad az MTK Budapestbe? Hogy érzed magad a klubnál? Mikor érkeztél hozzánk?

– 2024 év végén csatlakoztam az MTK Budapesthez. Az út ide Maráz Zsuzsi ultrafutó edzőm ajánlásával indult, aki javasolta, hogy a felkészülésemben nagy segítségemre lehetne Csiszár Gábor, azaz Csiszi, aki erőnléti és futódinamikai edzéseket tarthatna nekem. Csiszi örömmel vállalta az együttműködést. Elkezdtem hozzá járni heti kétszer a klub edzőtermébe, és nagyon hamar megtapasztaltam, milyen profi és támogató közeg vesz ott körül. Így nem volt kérdés, hogy szeretnék az MTK-ba igazolni, és azóta is büszke vagyok rá, hogy idetartozhatok. Nagyon jól érzem magam itt, hiszen az ország egyik legjobb komplexumában végezhetem az erőnléti és futódinamikai edzéseimet, és nagyon büszke vagyok, hogy amatőr futóként profi körülmények között készülhetek a kihívásaimra.

Ezt olvastad már?