Kajak-kenu
Korisánszky Dávid

Atlétika: dr. Nguyen Anasztázia 13. lett a világbajnokságon

Publikálva: 2022.03.20 Frissítve: 2022.03.20 Atlétika

Nasztinak nem sikerült bejutnia a döntőbe a belgrádi fedettpályás világversenyen.

Klubunkat ezúttal egy atléta, dr. Nguyen Anasztázia képviselte a belgrádi fedettpályás atlétikai világbajnokságon. Naszti idei legjobbját, 6.42 métert éppen a március 7-i, szerb fővárosban rendezett nemzetközi versenyen ugrotta, amivel biztosította indulását a világbajnokságon.

Olimpikonunk első kísérletére belépett, másodikra 6.39 métert ért el, harmadik ugrása pedig 6.22 lett, így végül nem került be a nyolcasdöntőbe, és a 13. helyen végzett. Naszti így értékelt a versenyt követően:

– Nehezebb volt kijutni erre a világbajnokságra, mint ott helyezést elérni. Sajnálom, hogy most ez a 6.39 méter körüli ugrás volt a vége a teljesítményemnek. A döntőhöz azért elég jó eredmények kellettek, korábban ennél gyengébb ugrásokkal is oda lehetett érni. Nagyjából egy hete már versenyeztem itt, így meg tudtam szokni azt, hogy ez épített pálya. Engem nem zavart, hogy kicsit dobogott, de tény, hogy ehhez kell egy kis idő, amíg ráérez az ember. Később kezdtük a felkészülést az olimpia miatt, hosszabb pihenőt kaptunk, így a versenyzést is később kezdtük. Két nap pihenés vár rám, aztán el is kezdjük a felkészülést a szabadtérre.

Fotó: AFP

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!