Atlétika
dr. Nguyen Anasztázia

Aranyéremmel hangolt az országos bajnokságra

Publikálva: 2020.12.08 Frissítve: 2020.12.08 Vívás – kard

Egyre jobb formában klubunk kardvívója.

Márton Anna a kard Magyar Kupa első fordulója után hétvégén a második fordulóban is megszerezte az aranyérmet. Ezúttal kicsit jobban tudott örülni az aranynak mint múltkor, hiszen az első fordulóban nem volt maximálisan elégedett teljesítményével.  

– Egy fokkal már jobban ment a vívás. Még mindig furcsának éreztem a versenyhelyzetet ennyi kihagyás után, de sikerült minden asszómat magabiztosan megnyerni, aminek örülök. Remélhetőleg az országos bajnokságon még jobb formában leszek.  

Panka azt is elárulta, mi működött ezúttal jobban és mire kellett különösen figyelnie a megmérettetés során.

– A koncentrációm feljavult, bár néha az asszók végén kiengedtem picit. Ugyan ezúttal belefért, de a jövőben ezen javítanom kell. A kihagyás után az a legnehezebb, hogy a verseny elejétől a végéig maximálisan összpontosítsak, hiszen az edzéseink nem olyan hosszúak mint a hazai válogató. Ez a kupaforduló jó visszacsatolás volt, hogy jó úton haladok ebben is.

Zárásként egyesületünk nagyszerű sportolója arról is beszámolt, mi a teendő a kevesebb mint két hét múlva esedékes országos bajnokságig.

– Nagyon sok extra dolgot nem tudunk már csinálni, finomítani lehet néhány technikai elemen. Ha hasonló felkészültséggel és hozzáállással megyek a versenyre, figyelek arra, hogy minél kevesebb hibával hozzam le azt, nem engedek ki és nem könnyelműsködök, akkor jól sikerülhet.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!