Kézilabda
Fekete Bozsana

A szezon egyik legfontosabb meccse következik

Publikálva: 2017.03.29 Frissítve: 2017.03.29 Kézilabda

Hlogyik Petrával beszélgettünk Kispest előtt, Győr után.

Hlogyik Petra alig ért haza Szkopjéből, ahol az U19-es válogatott tagjaként – Háfra Noémivel és Márton Grétával karöltve – kiharcolta az Európa-bajnoki részvételt, máris a kezdőben találta magát a Győri Audi ETO KC elleni K&H liga mérkőzésen. A 18 éves kapus nem jött zavarba a világsztárok láttán, sőt, MTK-s pályafutása talán legjobb teljesítményével rukkolt elő.

Nagyon jó meccset játszottunk a Győrrel, nagyjából az első félidő 25. percéig tartani tudtuk velük a lépést – idézte fel a szombati mérkőzést Petra, akit még Ambros Martín, a győriek mestere is megdicsért a találkozó után. – Szerencsére nekem is kijött a lépés, és a többieket is magával ragadta a meccs hangulata, a rengeteg néző.

Szerdán a sereghajtó Kispest NKK otthonába látogat az MTK Budapest. A kék-fehérek az ősszel 32-31-es vereséget szenvedtek Béki Nagy Bertalan együttese ellen, amelynek azóta is ez az egyetlen győzelme van a szezonban.

Mindenki szeretne visszavágni az őszi vereségért, hiszen három pontjukból kettőt ellenünk szereztek – árulta el Petra. – Sok múlik a szerdai meccsen, mert bár szerintem már nem fenyeget minket a kiesés réme, egy esetleges győzelemmel még jobb helyzetbe kerülnénk. Nehéz meccsre számítok, főleg idegenben, mivel az őszi győzelmükből ők is erőt meríthetnek.

A szerdai találkozó játékvezetői Herczeg Péter és Südi Péter lesznek.

19:00 Kispest NKK – MTK Budapest; K&H női kézilabda liga mérkőzés, Soroksári Sportcsarnok (1238 Budapest, Szentlőrinci út 2.)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!